– olvasható a hazai lap híradásában. A cikk arról szól, hogy a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából a Szegedi Tudományegyetem vezetésével olyan konzorcium kezdi meg munkáját, amely létrehoz egy álhírfelismerő rendszert, mivel az interneten szinte korlátlanul, a valódi híreknél tízszer nagyobb eléréssel terjednek az álhírek és az áltudományos szövegek.
„Aki bedől ezeknek, önmagát veszélyezteti”
- így szól a szerkesztői sommás következtetés.
A cikkből az is kiderül, hogy az elméleti nyelvészeti kutatócsoportunk szakembereiből álló nyelvészcsoport – informatikusokkal megerősödve – tavaly decemberben kapott kétszázmillió forintos támogatást az MTA Tudomány a Magyar Nyelvért Nemzeti Program Álhírek, áltudományos nézetek nyelvészeti azonosítása című alprogramra, s már közel húsz ember dolgozik ezen a témán.
„Az utóbbi egy-két évtizedben lett igazán érdekes az álhírek világa – elsősorban az álhírgyártók fokozott aktivitása miatt”
- nyilatkozza Németh T. Enikő akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem Általános Nyelvészeti Tanszékét vezető professzor, aki szerint az álhír alapmotívuma, hogy hamis információt tartalmaz, ami gyakorta nehezen fogható meg.
„Nemcsak a leírt, kimondott szavak szintjén van a hamisság – nagyon sokszor sugallásokat, csúsztatásokat tartalmaz a szöveg. Gyakran tapasztalják, hogy az álhír elején/végén bedobnak egy semmivel sem igazolható állítást, de a többi rész hiteles. Öt állítás megfelel a tényeknek, a hatodik nem.”
Úgy folytatódik a beszámoló, hogy „az álhírek egyik motivációja az anyagi/politikai haszonszerzésre való törekvés. Valamilyen csoportérdek is gyakorta kitapintható. Az álhírkészítők sűrűn élnek manipulatív eszközökkel, amivel az olvasók szövegfeldolgozását periferiális útra terelik – érzelmeikre, indulataikra próbálnak hatni. Utóbbi esetben az olvasó nem veszi észre a hamis érvelést, a hazugságot, a túlzásokat. Akaratlanul is hagyja magát befolyásolni a szöveg által. Tipikus, jól működő manipulációs stratégia a tekintélyelvűségre építés, hivatkozás.”
Alapvető probléma szerinte, hogy a magyar lakosság negyede funkcionális analfabéta, azaz az írás-olvasás képességének a szintje egyre kevésbé teszi lehetővé az új információk befogadását, új tudás megszerzését, feldolgozását és kezelését. A szociálpszichológiai vizsgálatok szerint az olvasók hatvan-hetven százalékos biztonsággal meg tudják állapítani, hogy álhírt olvasnak-e. Van, amelyikről ordít, hogy álhír, ahol azonban a szöveg nagy része korrekt, és egy-két hamisság van elrejtve, ott nehéz az olvasó dolga. A nyelvészek és informatikusok olyan automatikus eszközöket fejlesztenek, amelyek nagyobb hatékonysággal megmondják, hogy az a hír álhírgyanús. Valahogy úgy, hogy
Léteznek azért védekezési lehetőségek is, például, ha rászoktatja magát az ember a kritikus olvasásra. A nyelvész professzor jótanácsokkal is ellátja a lap olvasóit. „Ne hagyjuk magunkat megvezetni a nagyotmondó kifejezésekkel, a látványos fotókkal.” Emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy „a .hu oldalakon megjelenő álhírek közzétevői perelhetők a magyar törvények szerint.”
A valóban érdekes cikknek különös körülményét jelenti azonban, hogy az álhírekkel foglalkozó konzorcium munkáját a Magyar Nemzet ismertette. A kormányzati kommunikáció zászlóshajója ugyanis sokszor nem tudja eldönteni az álhír és a valós információ közötti különbséget, évek óta a bíróságnak kell „hozzásegítenie” ehhez. Erről többek között a Média1 hírportál is beszámolt. A Fővárosi Törvényszéktől kapott adatok szerint a valótlanságok miatt 2021-ben helyreigazításra kötelezett cikkek eloszlásából az derült ki, hogy egyrészt továbbra is a kormánypárti lapok tévednek a legtöbbet, és jóval kevesebb helyreigazításra szorulnak a nem kormánykötődésű médiumok, másrészt pedig az, hogy a Magyar Nemzet ebben is zászlóshajó, mert az álhírek miatt neki kellett közölnie a legtöbb helyreigazítást.
Az újságíróból politikusnak állt Pikó András is hasonló álláspontra jutott, mint a Szegedi Tudományegyetem vezette konzorcium. Létrehozta a saját sajtóperszámláló oldalát, amely bemutatja, milyen álhírek jelentek meg róla, s amivel hozzásegíthet olvasókat önálló álhírfelismerő készségeik kialakításában. A fővárosi VIII. kerületi polgármester utolsó bejegyzése épp a Magyar Nemzetről szól, amely „arról hazudott, milyen mértékű a kilakoltatások alakulása Józsefvárosban”.
Az egyetem erőfeszítéseiről szólva a Magyar Nemzet végül sokatmondóan megállapítja, hogy
„a nyelvészek erőfeszítései nem akadályozzák meg az álhírgyártókat abban, hogy folytassák tevékenységüket, kizárólag a fogyasztók számára jelenthet segítséget a nyelvhasználat titkainak feltárása. A hamisságok kiötlői újabb eszközöket, nyelvi megoldásokat kereshetnek, amelyekkel eljuttatják hazugságaikat a fogyasztóknak.