A független benzinkutasok szerint sikeres volt a részleges kútlezárás, várják az árstop kivezetését

A független benzinkutasok szerint sikeres volt a részleges kútlezárás, várják az árstop kivezetését

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) sikerként értékeli az augusztus 19-20-án a tagsága által figyelemfelkeltésként foganatosított részleges kútbezárásokat - értékelte az elmúlt napokat a szervezet.

Az FBSZ ezzel a megmozdulással szerette volna felhívni a figyelmet arra, hogy a családi tulajdonban lévő kis és közepes benzinkutak megélhetése

már 279 napja folyamatosan az ellehetetlenülés állapotában van. 

Pedig ezek a kis és középvállalatok fontos szereplői a magyar üzemanyag kis- és nagykereskedelmi piacnak, illetve olcsóbb áraiknak és vevőorientált kiszolgálásuknak köszönhetően jelentős versenytársai voltak – és reméljük, hogy maradnak az árstop feloldását követően – a Magyarországon működő nemzetközi olajtársaságoknak és az elsőszámú hazai olajvállalatnak - írta a szövetség.

Egyébként megköszönték az autós társadalom részéről megnyilvánuló megértését, és egyre növekvő szimpátiáját. Abban bíznak, hogy ezek az ügyfelek visszatalálnak hozzájuk az árstop megszűnése után.

"Reméljük, hogy az árstop kivezetésre kerül és a kivezetés módja lehet pedig az árrés beépítése a kis- és nagykereskedelmi ár közé. Ezzel a lépéssel biztosítható lenne a családi kis és közepes kutak megélhetési költségeinek a fedezése"

- hangsúlyozta Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetsége elnöke.

A Szövetség amúgy az országban sok helyen tapasztalt üzemanyaglefogyást.