Felkérdezné a Fidesz az igazságszolgáltatás vezetőit a döcögő elszámoltatás miatt

A kormánypárti politikus azt mondta: az embereket joggal háborítja fel a tíz halálos áldozattal járó vörösiszap-katasztrófa ügyében hozott felmentés, csakúgy mint a fővárost 2010 előtt "irányító maffia főnöke", Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ügyében a felfüggesztett szabadságvesztés.

A Fidesz az igazságszolgáltatással kapcsolatban tiszteletben tartja "a bírói függetlenség liberális követelményét", de az átláthatóság és elszámoltathatóság demokratikus követelményeinek is érvényt kíván szerezni - fejtette ki Németh Szilárd. Kérdésre válaszolva elmondta: ha szükséges, a parlamenti bizottságban lefolytatandó vitára meghívják az igazságszolgáltatás vezetőit, és szólt arról is, hogy törvénymódosításra is sor kerülhet.

A Jobbik közleményben reagált az elhangzottakra: A fideszes elszámoltatás teljes bukását ismerte be ma Németh Szilárd. A Fidesz alelnöke csaknem hatévnyi kormányzást követően sem tud felmutatni egyetlen elszámoltatott szocialista korrupciós ügyet sem, miközben a Fideszt is ellepi a korrupció mocsara - írják.

"Az Igazságügyi Bizottság vitáján ezért arra is választ kell kapnunk, miért nem indult büntetőeljárás sem a fideszes haveroknak leosztott trafikok, földek miatt, sem amiatt az ötmillió forint miatt, mely az ügyészség szerint is Tiba Istvánnál kötött ki, sem amiatt, hogy az állami Eximbank fideszes haverok szabad felhasználású pénztárcájaként működik" - fogalmaznak a közleményben.
 
A Jobbik az elszámoltatás megvalósítása céljából a vitában korrupcióellenes indítványokat tesz: kezdeményezzük a családtagok vagyonnyilatkozatainak nyilvánosságát, a mentelmi jog idejétmúlt privilégiumának eltörlését, a politikusok által elkövetett gazdasági bűncselekmények elévülésének eltörlését, ilyen bűncselekmények esetén vagyonelkobzást és a büntetési tétel kétszerezését - zárul a közlemény.