A költő köznapi szavakat használ, az általános beszéd szavait. Barsi Balázs is felhasználta ezt a mondatát nagyböjti előadásainak egyikében. (Barsi Balázs konferenciabeszédei a bonumtv.hu-n elérhetők, az itt említett a nagyböjt ötödik vasárnapján hangzott el, április 2-án.) Mert bizony, nagyon szépen kapcsolódik ez - a mélyben - a feltámadáshoz. Én még idevennék mellé egy másikat is, ugyancsak Pilinszkytől:
"A terveinkbe mindig belebukunk; egy megrendezett ünnep, az sose sikerül, ellenben ha az eső elől összefut egy társaság, az remekül érzi magát. Na most, az összes megrendezett és elképzelt és tervszerű életünkért, ami megbukott, ez a keletkező pillanat megmutatja azt, hogy visszafele is megváltódhatunk. Tehát az elrontott ünnep jóvá változhat."
Hogy miért a feltámadáshoz kapcsolódik a kereszténység legnagyobb ünnepe? Ha nem lenne feltámadás, a "túlvilágról", az Országról sem tudnánk. Ha az Országról nem tudnánk, nem tudnánk az élet megszenteléséről, s akkor nem lenne, mi visszatartson a mindenfelől ránk törő gondolatokat, vágyakat korlátlanul megvalósító, beláthatatlan következményű tettektől. És, amit Pilinszky mond, arra meg főképp nem lenne megoldás, hogy életünk elrontott ünnepei, pillanatai, tettei beérkezzenek valahova, ahol megtalálhatják helyüket. Csak elhagyatott helyeken járnának, önmagukat keresve és nem találva, otthontalanul, boldogtalanul, senkitől sem szeretve, senkitől sem értve, senkitől sem akarva, senkitől sem elismerve. Botrány voltuktól terhelve, feloldhatatlan, megoldatlan.
De a feltámadással szentté lehetnek. Nem ők maguk, mert magukban botrányok. Hanem általuk valósulhat meg a szentség.
A húsvéti ünnepben nem magát a keresztrefeszítést ünnepeljük és méltatjuk. Hanem a Krisztusi helytállást, ha lehet így mondani. Hogy Ő ott, így, akkor is az Isten szeretetét, dicsőséget hirdette. Azt a másik világot. Az Ország aranyló, meg nem rontható fényességét.
Erről talán még senki nem beszélt ilyen szépen napjainkban, mint Barsi Balázs, amikor a kereszt alatt megtért római százados szavait idézi: "Ez valóban Isten fia volt."
Valójában sem a barátságban, sem a szerelemben, sem a szeretetben nem vágyunk másra. Csak erre az áldott "sóra", ahogyan a feltámadás áldja meg és járja át az egész életünket. És ettől, attól, amit a feltámadás jelent, lesz szentté - a rejtett mélyben összecsomózva - a barátság, a szerelem, a szeretet. És minden rút érzelem is elhagyottan jár, botrányként, de amint ez a minisztérium érinti, megtalálja helyét, és helyet kap a szentségben.
Egészen addig, amíg választási lehetőség van, van botrányos és van üdvös tett. De amint a lehetőség kimúlt, a pillanat tovaszállt, innen nézve már csak egyetlen tettnek lehet valósága. Ez pedig a feltámadás. És az adott pillanatban megint ott a választás. És újra meg újra. Ezért mondják, a húsvéti minisztérium nem csupán a földi időben foglalt egyszer helyet. Hanem az égiben, örök időben is, egyszerre s mindenkorra. Mindig jelenvaló. Krisztus mindig vért verejtékezik a Getszemáni kertben, és mi vagy virrasztunk vele vagy elszenderedünk a bánattól, Krisztus mindig a nép előtt áll, ott állunk mi is a sorok közt, és vagy Barabást vagy őt választjuk, és Krisztus mindig függ a kereszten is, és mi vagy ott vagyunk vele vagy félve elmenekülünk és nem vagyunk ott. És Krisztus mindig elhagyja sírját, és beteljesítvén ígéretét, feltámadva mutatja meg magát, bizonyságot szerez nekünk az igazságról, és elküldi a Szentlelket nekünk, örök boldogságunkért.
Ezért köszönünk húsvét után olyan boldogan egymásnak így:
Feltámadt Krisztus (aki elveszi a világ bűneit)!
Valóban feltámadt!