A közvélemény-kutató szerint a kistelepüléseken élő szegény nyugdíjasok miatt erősödött a Fidesz

A közvélemény-kutató szerint a kistelepüléseken élő szegény nyugdíjasok miatt erősödött a Fidesz

Az Alfahír is beszámolt arról, hogy a Závecz Research minapi mérése jelentős Fidesz-erősödést mutatott ki novemberben: 34 százalékról 37 százalékra nőtt a nagyobbik kormánypárt támogatottsága. Így a biztos pártválasztók körében mindössze 1 százalék a különbség az ellenzéki összefogás javára a Fidesz-KDNP-vel szemben.

Ennek okáról kérdezte az ATV Híradója Závecz Tibort, aki elárulta, azt látják, hogy két olyan réteg határozható meg, ahol érdemi emelkedése volt a kormánypárti listának: az egyik a kistelepüléseké, a másik pedig az alacsonyabb státuszoké. A közvélemény-kutató szerint ebből arra lehet következtetni, hogy

az az időszak, amikor az adatfelvételt készítették, alapvetően a nyugdíjprémiumról szólt, és ezekben a társadalmi csoportokban ez az összeg „egy nagyobb támogatást jelen.”