Gyárfás Tamás a Magyar Nemzetnek jelentette ki:
„Megerősítem korábbi elhatározásomat, nem indulok újra a január 8-i rendkívüli elnökválasztáson”.
Így már biztos, hogy 23 esztendő után új elnöke lehet az úszó szövetségnek.
S hogy ki veheti át Gyárfás hagyatékát? A kormány azt szeretné, hogy Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos kövesse őt az elnöki székben. Róla szerdán közöltünk portrét.
Mint ismert, a korábbi médiagurunak azután kellett távoznia, hogy végleg megromlott a viszonya a legeredményesebb magyar úszókkal, köztük a világ legjobbjának megválasztott Hosszú Katinkával.
Jellemző ugyanakkor, hogy Gyárfás nem távolodik el teljesen a sportágtól, ugyanis a 2017-es budapesti vizes vébé szervezéséből, lebonyolításából azért még kiveszi a részét.