„El kell gondolkodni a kelet-európai országok még szorosabb együttműködésén” - mondta nemrégiben Vona Gábor a XXX. Vezérigazgató Találkozó keretében megtartott vitán, Sárváron. A Jobbik lecserélte a keleti nyitás politikáját, kelet-európai nyitásra?
Szó sincs erről. A keleti nyitás továbbra is sarokköve a Jobbik külpolitikájának. Az elmúlt években zajló geopolitikai események nemhogy gyengítették volna, hanem épp ellenkezőleg, erősítették a keleti nyitás szükségességét. Nem véletlen, hogy a Fidesz kormány lenyúlta a keleti nyitást a Jobbik programjából. Emellett azonban az elmúlt évek eseményei azt is bizonyítják, hogy a szűkebb értelemben vett regionális együttműködésekre legalább akkora figyelmet kell fordítani, mint a globális, nagyhatalmi szereplőkre. Mára egyértelmű, hogy a kelet-közép-európai régió érdekei merőben eltérnek Nyugat-Európa érdekeitől. Hiába vagyunk ugyanannak a szövetségnek, az Európai Uniónak, a NATO-nak a tagjai, mindkét intézményben a nagyhatalmak geopolitikai érdekei dominálnak, melyek gyakran ellentétesek mind a nemzeti érdekeinkkel, mind a régiónk országainak érdekeivel. Egyértelmű, hogy akkor, amikor az Európai Unió tárgyal, mondjuk a transzatlanti kereskedelmi szerződésről az Egyesült Államokkal, akkor a nyugat-európai nagyhatalmak politikai és gazdasági érdekei érvényesülnek, a mi régiónk érdekeivel szöges ellentétben. A NATO legutóbbi lépései is, mint például a koncentrált katonai mozgósítás a keleti tagországokban, az Egyesült Államok geopolitikai céljait szolgálják, nem pedig a régiónk érdekeit. Regionális együttműködés révén ezeket a káros folyamatokat ellensúlyozni, vagy legalábbis enyhíteni, lassítani lehetne.
Meg kell találni a közös hangot a kelet-közép-európai országokkal
Pontosan mely kelet-közép-európai országokkal kellene szorosabbra fűzni a viszonyát Magyarországnak?
Adott a visegrádi négyek kerete, ezt lehetne végre több mint húsz év kiábrándító semmittevés és pótcselekvés után tartalommal megtölteni. Biztatóak a jelek, ugyanis a migrációs veszély kapcsán példaértékű gyorsasággal és határozottsággal léptek fel a közös határvédelem ügyében, ezzel az EU tehetetlen és tehetségtelen döntéshozóinak is példát mutatva. Példaértékű, hogy a közös érdekek mentén ez a néhány ország együtt tudott működni és minden egyéb vitát félre tudott tenni. A V4 országain túl a régió egyéb országait is be kell emelni a regionális együttműködésbe. A Balkán, különösen a Nyugat-Balkán, vagy a Baltikum országaival, de Romániával is számtalan stratégiai kérdésben lenne tere az együttműködésnek, hiszen közös történelmünkből fakadóan hasonló a sorsunk, hasonló problémákkal küzdünk. Gazdasági, társadalmi és politikai szempontból nagyon hasonló kihívásokkal nézünk szembe, és ezekben a kérdésekben sokkal hatásosabb az egységes fellépés és cselekvés. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megtaláljuk a közös hangot.
Melyek azok a stratégiai kérdések, kihívások, amelyek összekapcsolhatják a régió országait?
Az egyik legkomolyabb kihívás jelenleg a régiónk teljes és tökéletes kiszolgáltatottsága a nagyhatalmi konfliktusokban. Alapvetően az egész régió szuverenitása megkérdőjelezhető, különösen amióta az euroatlanti integrációnkat követően nyilvánvalóvá vált, hogy kizárólag statiszta szerep jut nekünk az USA geopolitikai érdekérvényesítésében. Hazánk a régió országaival együtt az USA haderejének – amit némi eufemizmussal a NATO szövetségi haderejének nevezünk hivatalosan – felvonulási terepe lett az elmúlt egy évben. Nyilvánvaló, hogy más érdekei vannak a konfliktuszónától távol eső nyugati országoknak, mint az Oroszország határán fekvőknek. De az is jól látható, hogy a nyugati nagyhatalmak - élükön az USA-val - felelőtlen háborús politikája az európai kontinens szomszédságában, Észak-Afrikától a Közel-Keleten át egészen Ukrajnáig, és annak minden negatív következménye, elsősorban térségünket sújtotta. Itt elég, ha csak a migrációra gondolunk. De hosszan sorolhatnánk még a térségünk gazdaságát, társadalmait ért óriási csapásokat az elmúlt két évtized átmeneti időszakában, kiszolgáltatottságunkat a globális nagytőkének, a demográfiai hanyatlást, a cigányság integrációjával kapcsolatos kihívásokat. Kelet-Közép-Európának össze kell fognia, és meg kell fogalmaznia a saját álláspontját, meg kell jelenítenie saját érdekeit a tágabb értelemben vett partnereink felé. A régióban egyenlő súlyú partnerként vagyunk jelen, nagyobb tehát a bizalmi tőke a regionális együttműködés iránt, mint a központosító brüsszeli konstrukció esetében…
Egy ilyen külpolitikai irány hogyan valósítható meg a trianoni békediktátum árnyékában?
A szomszédos országokkal való viszonyunkat mindig terhelni fogja a trianoni tragédia, hiszen a határon túli magyarságnak a kérdése mindig is elsődleges nemzeti érdek lesz. Ugyanakkor fontos, hogy felül tudjunk emelkedni a történelmi – egyébként jogos – sérelmeinken olyan ügyek esetében, amelyek összehangolt fellépést igényelnek. Bármilyen nehéz, meg kell tanulnunk együttműködni, máskülönben együtt fog minket elsöpörni a XXI. század számtalan válsága. Szükség van a nemzetállami együttműködésen alapuló kölcsönös érdekérvényesítésre. Azokról a globális kihívásokról, amelyeknek közös elszenvedői vagyunk, igenis tárgyalnunk kell.
A Jobbik következetesen Berlin, Moszkva és Ankara háromszöget emleget a főbb, meghatározó külpolitikai irányok terén. Márciusban egy diplomatáknak tartott nagyköveti értekezleten már Orbán Viktor is arról beszélt, hogy három olyan országra figyel, amelyek mindig befolyásolták a magyar történelmet: Németország, Oroszország és Törökország. Az ukrán konfliktus, a bevándorlás, és az orosz beavatkozás Szíriában azonban alaposan összekuszálta az amúgyis bonyolult viszonyrendszereket. Életképes stratégia lehet a jelenlegi geopolitikai helyzetben egy ilyen háromszög-külpolitika kiépítése?
Nagyon örülök, hogy ezzel egy újabb jobbikos külpolitikai alapvetéssel megtermékenyíthettük Orbán Viktor gondolkodását. Ténykérdés, hogy Magyarország ennek a három nagyhatalomnak az érdekszférájának a metszéspontjában található, és történelmileg sorsát leginkább ennek a három nagyhatalomnak a mozgása, kölcsönhatása befolyásolta. Ez így volt a múltban, így van most is, és minden valószínűség szerint így marad még egy ideig. Ez a három nagyhatalom a térségünkben, a térségünkért folytat küzdelmet más-más eszközökkel, és mivel nekünk kis országnak a gigászok harcába viszonylag kevés beleszólásunk van, arra kell figyelnünk, hogy érdekeink ebben a háromszögben a lehető legoptimálisabban jussanak érvényre. Ehhez szükséges, hogy ennek a három országnak a politikáját közelről figyeljük és a magyar érdekeknek megfelelően megtaláljuk közöttük azt a szűk mezsgyét, amely az ország gyarapodását szolgálhatja. Bethlen Gábor tud ebben nekünk útmutatásul szolgálni, aki az Oszmán és a Habsburg birodalmak szorítása között képes volt okos és előrelátó politikával megteremteni Erdélyország aranykorát, bölcs kompromisszumok elérésével. Ez persze nem jelenti azt, hogy távolabbi összefüggésekkel nem kell a magyar diplomáciának számolnia. Épp ellenkezőleg. A globalizáció korában, amikor a világ bármely pontján történő esemény közvetlenül kihathat egyes államokra, fontos, hogy ne korlátozzuk le a horizontunkat.
A nemzetállamoknak joguk van dönteni
Az Európai Unió menekültkvótával kezelné a bevándorlás problémáját, a magyar kormány világkvótát javasol, a Jobbik abszolút kvótaellenes. Elemzők, biztonságpolitikai szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ha nem lesz egységes uniós fellépés, akkor katasztrófába süllyed Európa. A Jobbik egyetért a magyarországi határzárral, elsőként javasolta a honvédség bevetését, és továbbra is következetesen a határőrség visszaállítása mellett érvel, de a kvótarendszer elutasítása mellett milyen megoldási javaslata van az Európai Unió számára?
A bevándorlás rávilágított arra, hogy az Európai Unióban nincs egységes stratégiai gondolkodás, és ebből fakadóan nincs is egy egységes cselekvési program a migrációs válság kezelésére. Felszínre került, hogy az Európai Unió egy óriási intézményes, legitimitási válságban szenvedő szervezet, amely a gazdasági és politikai válsága mellett egy értékrendi válsággal is küzd. A nyugat-európai államok által erőltetett multikulturalizmus egyértelműen nem vonzó perspektíva Magyarország számára, de úgy tűnik, hogy más kelet-közép-európai ország számára sem. Ez egy történelmi okokra visszavezethető vita. A bevándorlás kérdéséhez és a multikulturalizmushoz másképp viszonyulnak a volt gyarmattartó országok, és másképpen azok az országok, amelyek történelmük során többször kényszerültek külső támadásoktól megvédeni szuverenitásukat. A bevándorlásra adott megoldási javaslatokat is ez a történelmi különbség hatja át. Az EU a menekültkvótával szeretné a felelősséget szétteríteni a tagállamok között és a multikulturalizmust az egyedül érvényes társadalmi modellként elfogadtatni. Értetlenül állok az Orbán-kormány világkvóta-javaslata előtt is, amelynek az égvilágon semmi realitása nincs. Ha az Európai Unió nem fog megegyezni a menekültkvótáról, akkor a világot nem kényszeríthetjük rá arra, hogy kvótákról tárgyaljon. Ez egy teljesen irreális, szürreális javaslat, a Jobbik mindenféle kvótát ellenez. Azok az országok, amelyek a multikulturalizmus modelljét építik, fogadják be a migránsokat. Azok viszont, amelyek nem akarnak multikulti társadalmat építeni, azoknak legyen meg ehhez a joga és ezt a döntésüket tartsák is tiszteletben.
Tehát az egységes uniós fellépés és a kvóták helyett akkor jöjjenek a nemzetállami megoldások?
A nemzetállamoknak saját jogkörébe tartozik, hogy eldöntsék, akarnak-e bevándorlókat, vagy sem. Ez nem uniós, hanem nemzetállami hatáskör. Ha a probléma pillanatnyi kezelésén túl valódi megoldást is szeretnénk találni a migrációs válságra, akkor a probléma kiváltó okairól és annak fő felelőseiről is beszélni kell. A migráció ugyanis csak következménye annak a felelőtlen politikának, amit az európai politikai elit folytatott az elmúlt évtizedekben. Rövidlátó módon asszisztált ugyanis az USA geopolitikai célkitűzéseihez, és statisztaként segédkezett saját szomszédságának destabilizálásában, Észak-Afrikától Közel-Keleten át egészen Ukrajnáig. Hosszú távon egyedül az jelent megoldást, ha ebben a térségben, Európa szomszédságában újra stabil, prosperáló országok jönnek létre. Ma arról kellene vitázni Európában, hogy ezt a célt miként lehetne elérni.
Ha a migráció megállításának kulcsa a háborús, polgárháborús zűrzavarba süllyedt országok stabilizálása, hogyan hathat a bevándorlásra az oroszok szíriai beavatkozása az Aszad-kormány mellett?
Oroszország, nyilvánvalóan nem karitatív indíttatásból, hanem nagyhatalmi érdekei mentén úgy döntött, beavatkozik a szír konfliktusba, mégpedig Szíria legitim, mai napig a szír társadalom döntő többségének támogatását élvező elnöke, Bassar el-Aszad oldalán. Az oroszok egy huszárvágással leegyszerűsítették a szíriai konfliktus dilemmáját: Aszad a stabilitás garanciája, mindenki más a káosz és a terrorizmus továbbélését szolgálja. Cinikus az a nyugati megközelítés, amely a megoldás kulcsát abban látja, hogy Aszadot elveti, és megpróbál különbséget tenni a jó, "mérsékelt ellenzékiek" és a rossz, "szélsőséges terroristák" között. A két tábor között amúgy is nagy az átjárás, elég halvány a választóvonal. Európának az lenne az érdeke, hogy stabilizálódjon a szír állam, amellyel tárgyalni lehetne arról, hogy hogyan és miként lehet a menekültáradatot visszafordítani. Stabil Szíria pedig jelenleg kizárólag Aszaddal képzelhető el, Aszadnak nincs alternatívája. Ezt gondolja többek között a szír nép is, ne akarjuk nekik megmondani Berlinből, Párizsból vagy Washingtonból, hogy ki irányítsa őket. Szuverén joguk eldönteni.
Kelet-Közép-Európa szervilisen asszisztál az USA geostratégiai törekvéseihez
A NATO új parancsnoki központokat hoz létre Magyarországon és Szlovákiában. A Jobbik határozottan elítéli, hogy az ország területén NATO-parancsnokság létesüljön. Miért?
A NATO parancsnoki központ létesítését összefüggéseiben kell látni. A tavalyi bristoli NATO-csúcs óta a szervezet védelmi szövetségből egyértelműen agresszív-offenzív katonai szövetséggé változott, amelynek deklarált célja az Oroszország elleni fellépés. Az elmúlt egy évben számos olyan lépés történt a NATO részéről, amely inkább tekinthető katonai lépésnek, semmint barátságos gesztusnak. A teljesség igénye nélkül, néhány ezek közül: óriási fejlesztések a kecskeméti és a pápai katonai reptereken, ahova az amerikai légierőnek csúcstechnológiát képviselő repülőgépei érkeztek nemrég; a Bátor Harcos hadművelet keretében több száz páncélozott katonai jármű érkezett legénységgel együtt; a veszprémi légiirányító központ a térségbeli légi hadműveletek irányításában központi szerepet kapott; Magyarország elvállalta a Baltikum légterének védelmét; egy olyan koordinációs központot telepítenek Magyarországra, ahonnan gyors reagálású hadtestek mozgását lehet tervezni és összehangolni. Ez mind egy-egy vörös posztó az atomhatalom Oroszország felé, ráadásul tőszomszédságából. Jelenleg minden jel arra mutat, hogy az Egyesült Államok és a NATO egy újabb összecsapást akar kiprovokálni. Az egypólusú, Amerika-központú világrend létrehozásán munkálkodó USA így akar leszámolni a katonai, politikai, gazdasági konkurenseivel, ez saját szempontjából még akár érthető is. Csakhogy az USA a világ másik végén található, a kiprovokált konfliktusnak nem ő lesz az elsődleges kárvallottja, hanem az a Kelet--Közép-Európa, amely előretolt bástyaként szervilisen asszisztál geostratégiai törekvéseihez. Nem kérdés, hogy egy háborús konfliktus esetén az elsődleges célpontok mi lennénk, illetve a régiónk. A békére kellene törekednünk, a háborús konfliktus elkerülésére, nem pedig a provokálására.
A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint éppen egy Magyarország biztonságát növelő intézkedésről van szó a NATO parancsnoki központ létrehozásával.
Persze. Hende Csaba a walesi NATO-csúcs után tervező irodákról beszélt, majd szépen lassan kiderült, hogy egy negyvenfős parancsnoki központról van szó, amely egy ötezer fős, magas készenlétű, gyors reagálású kontingensnek az irányítását végzi. Ráadásul a központ egy egész rendszernek képezné a részét, hiszen a bristoli csúcs után a Baltikumban, valamint Lengyelországban, Csehországban, Romániában és Bulgáriában is létesítettek parancsnokságot. Magyarországgal és Szlovákiával együtt a Baltikumtól egészen Bulgáriáig összefüggő koordinációs irodai rendszer jön létre, amely az Északi-tengertől egészen a Fekete-tengerig a NATO gyorsreagálású hadtesteinek az offenzív fellépését hívatott koordinálni Oroszország ellen. Érthetetlen az a fajta logika, amely azt mondja, hogy jó ez így, mert a védelmünket szolgálja. Ugyanez a lemez ment ötven éven keresztül a Varsói Szerződésben is. De a védelemnek az az egyik legjobb módja, ha nem provokálunk háborút. Magyarország szuverenitását döntő mértékben sérti, hogy idegen érdekeknek vagyunk alárendelve, idegen külföldi katonák, tankok és harci gépek állomásoznak a hazánkban, ráadásul oly módon, hogy az idetelepítésük ténye és célja teljesen intranszparens módon a magyar társadalom kizárásával és tájékoztatása nélkül történt.
A Jobbik szerint, idegen katonák, NATO-erők ne legyenek Magyarországon, de mi helyzet a visegrádi országok katonáival, rendőreivel, akiket a déli határ védelmére ajánlottak fel az illegális bevándorlás miatt?
Lehet azt mondani, hogy a szlovák, cseh és lengyel katonák is külföldiek, de V4-es megállapodásba abszolút beleszólása van Magyarországnak, és a NATO-val ellentétben egyenrangú félként határozza meg a V4 stratégiáját. A V4 egyenlő, egyenrangú országok együttműködésén alapszik, a katonák kötött mandátummal, meghatározott időre érkeztek ide a határ őrzésére. Ez más, mint amikor egy geopolitikai konfliktusban, amelyben Magyarországnak hangja sincs, a magyar érdekeket senki nem veszi figyelembe, teljesen kötetlen mandátummal érkeznek Magyarországra a NATO katonái és erői.
A Jobbik korábban elítélte és amerikai erőfitogtatásnak nevezte, hogy Magyarország teljesíti kötelezettségét a balti országok légterének védelmében. A párt szerint mi az, ami akkor belefér Magyarország számára egy NATO-szerepvállalásba?
Ha van helyszín, ahol napjainkban jó eséllyel találkozni lehet az orosz légierő csúcstechnológiájával, akkor az a baltikumi légtér és környéke. Nem biztos, hogy ebben a jelenlegi, puskaporos hangulatban erőltetni kellene az ilyen típusú találkákat. Kizárólag olyan NATO-missziókban lenne szabad szerepet vállalnunk, amely nem kockáztatja hazánk és térségünk stabilitását, békéjét. Honvédelmi feladatokra szabad csak vállalkozunk, nagyhatalmi érdekek miatt más nagyhatalmakkal tengelyt akasztani teljességgel felelőtlen kormányzati magatartás.
A NATO tagjaként van lehetőségünk szembe helyezkedni a nagyhatalmi érdekekkel?
Itt jön be újra a regionális együttműködés és összehangolt fellépés fontossága, amire a beszélgetés elején kitértünk. Ha a kelet-közép európai régió országai, a Baltikumtól a V4 országain át egészen Romániáig és Bulgáriáig bezárólag közösen lépnének fel, elvetve a NATO oroszellenes fegyverkezési terveit, akkor azt sikerre lehetne vinni. Amíg egy-egy ország meri csak félénken hangoztatni fenntartásait, addig nagy változásra nem lehet számítani.