Gyurcsány magára hagyná a határon a magyar rendőröket

Gyurcsány Ferenc szerint nem egyszerűen tisztességtelen, de emberiesség elleni bűntett a honvédséget bevetni a bevándorlók ellen. 

Gyurcsány most cserben hagyná a magyar rendőröket 
 
Miközben a politikus beszélt, aktivistáik elkezdtek egy élőláncot vonni a parlament köré, amelyet a volt kormányfő "a tisztesség, a humanizmus, az európaiság kordonjának" nevezett.

Megy a kézfogósdi

Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy a tüntetéssel azt akarják megmutatni, létezik egy Magyarország, amelyik érti, hogy "először vagyunk emberek" és csak utána vagyunk magyarok, keresztények vagy bármi mások. Azt, hogy Gyurcsány milyen ember, már megtapasztalhattuk 2006-ban, amikor békés járókelőket, turistákat vertek meg és lőttek gumilövedékkel. De a magyarok verése náluk ezek szerint rendben van. 
 
Gyurcsány Ferenc hazugságnak nevezte, hogy a más országokból érkező, más kultúrát, vallást képviselő, más nyelven beszélő emberek kihívást jelentenek az európai és a magyar kultúrának. Szavai szerint a kormány egy erős Magyarországról beszél, de nem beszélni kell a történelmi magyar nagyságról, ugyanis Magyarország nagyságát a cselekedetei, nem pedig a szövegei bizonyítják. A cselekedetei viszont egy önmagától is elbizonytalanodott ország képét mutatják - fogalmazott.
 
Hangsúlyozta, örül annak, hogy a DK aktivistái nem ültek fel a kormány "hazugságpropagandájának", a párt képviselői pedig, mint mondta, a szocialistákkal ellentétben, "merünk nemmel szavazni és nem sunnyogunk".

"Hazaáruló DK"

Az esemény alatt a Gyurcsány Ferenc mögött felsorakozott emberek között megjelent három férfi, akik többek között azt kiáltották, hogy "hazaáruló DK". Kisebb szóváltás alakult ki, de a három férfi még a beszéd alatt arrébb sétált.
 
A sajtótájékoztató végére az egybegyűlt szimpatizánsok alkotta élőlánc - a bejáratok kivételével - körbevette a Parlament épületét. A szervezők közlése szerint a résztvevők később mécseseket gyújtanak majd. A sajtótájékoztató után megjelent körülbelül egy tucat, főleg fiatal ellentüntető is, aki a "Gyurcsány, takarodj!" rigmust kiabálta, a DK-sok erre "Nácik, haza!" kiáltással válaszoltak. Az ellentüntetők elhagyták a helyszínt.