Ander Balázs, a Jobbik-Konzervatívok alelnöke és országgyűlési képviselője ismét írásbeli választ igénylő kérdést tett fel, ami úgy hangzott:
Mennyi migránsmunkást foglalkoztatnak Somogy vármegyében?
A vendégmunkások létszámát firtató kérdést a Nemzetgazdasági Minisztériumot vezető Nagy Mártonnak címezte a jobbikos politikus. De a nemzetgazdasági miniszter másnak delegálta a válaszadást.
Megint a mellébeszélés tapasztalt mesterére bízták a választ
Nemrég, február 20-án, kedd este meg is jött a válasz, melyet a miniszter megbízásából Nagy helyett Fónagy János, a tárca államtitkára jegyez. Így szól:
Az Országgyűlésről szóló egyik 2012-es törvényre hivatkozva próbált Fónagy mellébeszélni, és (2024-ben!) azt ecsetelte, hogy az Orbán-kormány 2010 után egymillió új munkahelyet hozott létre, megvédi a családokat és a magyar munkahelyeket.
Azonban a gyermekek megvédését valamiért már nem említette a fideszes kegyelmi botrány kirobbanásának időszakában.
Ehelyett arra is kitért, hogy a magyar munkavállalóknak minden esetben elsőbbséget kell adni üres álláshelyeknél, Azzal is érvelt, hogy "a jogszabályok értelmében külföldi munkaerő alkalmazására kizárólag akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek". Végül azt is leírta:
“a környező uniós országokhoz képest Magyarországon a legalacsonyabb a harmadik országból érkező munkavállalók aránya a foglalkoztatotti létszámhoz viszonyítva.”
Egyebet nem közölt a 81 éves államtitkár.
Megismételt fideszes sablonválasz
Ám mindez
szinte szóról szóra ugyanaz a sablonválasz lett, mint amit néhány héttel korábban adott a kormánypárti politikus. A Fidesz öreg motorosától mást nem is várhattunk volna...
Hiszen Ander egyébként ezt a kört már lefutotta január végén, de akkor sem derült ki a pontos vendégmunkáslétszám.
Azt sem tudtuk meg, hogy Fónagy mit tekint soknak, de Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár nemrégiben beismerte: összesen már 120 ezer migránsmunkás tartózkodik hazánkban.
Az érdemi tájékoztatás helyett ismételten kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy csak a megszokott rogáni lózungokat pufogtatta Fónagy János.
Az ősfideszes szavainak pedig némileg ellentmond az, hogy mint azt megírtuk, sorra rúgja ki a vendégmunkásokat betanító magyarokat Salgótarjánban a dél-koreai akkuipari gyártó, az elbocsátott magyar munkavállalók helyére pedig szervezetten, tucatszám érkeznek a vietnámi dolgozók. Az ügy pikantériája, hogy a Bumchun milliárdokat kapott munkahelyteremtésre az Orbán-kormánytól. Ráadásul nem egyedi esetről van szó, mivel hasonló történt már a Makón lévő Continentalban és a Gyöngyösön található B. Braun gyárában is.
Mint ismert, elsőként a Jobbik-Konzervatívok figyelmeztetett a veszélyre, és elsőként szólaltak fel a kormányzat nemzetromboló terve ellen. Néhány hónapja ezért a konzervatív párt aláírásgyűjtést indított a vendégmunkások hazánkba történő tömeges betelepítése ellen. A Jobbik petícióját a stopmigránsmunkások.hu oldalon lehet támogatni.
(Címlapkép: Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. október 26-án. MTI/Balogh Zoltán)