Belvárosi házomlás: az egyik sérült életveszélyes állapotban, külön nyomozócsoport vizsgálja az ügyet

Belvárosi házomlás: az egyik sérült életveszélyes állapotban, külön nyomozócsoport vizsgálja az ügyet

Külön nyomozócsoport vizsgálja a hétfői VI. kerületi, terézvárosi házomlás ügyét - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-nek.

Csécsi Soma elmondta: továbbra is foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt zajlik a nyomozás. Már 31 tanút hallgattak ki: 23-an az építkezésen dolgozók közül kerültek ki, a többi tanú között pedig két sérült is van.

A balesetnek továbbra is négy sérültje van: három ember könnyebben, egy életveszélyesen sérült meg.

A rendőrség építész-statikus és orvosszakértő bevonásával vizsgálja az ügyet.

A Jókai utca 1. szám alatti épületet a lakóknak el kellett hagyniuk. A kerületi rendőrök "élőerővel" is biztosítják, hogy senki ne menjen vissza a házba - ismertette a szóvivő.

Mint arról lapunk is beszámolt, hétfő délelőtt borzasztó jelenet játszódott le, amikor leomlott és az utcára zuhant az átalakítás alatt álló Jókai utcai ház párkányfala, a balesetben négyen megsérültek, több parkoló jármű összetört. A baleset következtében a Budapesti Operettszínház egyik táncművésze súlyosan megsérült.

Házomlás: a Budapesti Operettszínház egyik táncművésze is súlyosan megsérült

A Budapesti Operettszínház hétfőn az MTI-vel közölte, hogy súlyosan megsérült a terézvárosi házomlásban a teátrum egyik táncművésze, aki éppen munkahelyére tartott. 

A VI. kerületi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.