Azt a Magyarországot, a keresztényt, amire hivatkozva a kormánypártok csúcsrajáratják a hazudozást, álhírgyártást, rágalmazást, fenyegetést, előbb meg kellene teremteni.
És erre önmagában egyetlen párt sem képes. Legfeljebb (és ez egy nagyon fontos legfeljebb, nem lekicsinylő legfeljebb) a kereteit tudja megadni ahhoz a belülről fakadó megújuláshoz, ami ahhoz szükséges, hogy a "keresztény Magyarország" ne egy - G. Fodor Gábor szavaival élve - "politikai termék" legyen, hanem valóság.
A félremagyarázhatóság magas esélye miatt szeretném leszögezni:
keresztény Magyarország alatt nem azt értem, hogy mindenkinek gyakorló kereszténynek, kötelezően hívőnek kell lennie, és az embereket be kell terelni a templomokba. Szó sincs róla!
Ugyanakkor meggyőződésem, hogy
egy ország, egy társadalom, egy nemzet akkor képes jól működni, energiáit fejlődésre, teremtésre fordítani, ha olyan, a kereszténység alapjaival összhangban lévő értékek határozzák meg a mindennapjait, mint a szeretet, az egymás, különösen az elesettebb polgárok iránt tanúsított szolidaritás, s egyúttal kiveti magából a hazugságot, a gyűlöletkeltést.
Ez az ország sajnos most nem ilyen. Ennek az országnak a vezetői a hatalmuk megtartása érdekében a közvagyonból harácsolt pénzekből felépítették a maguk hazug, gyűlölködő világát, amelyben a keresztény értékekre hivatkozva egymás ellen uszítanak fideszest a nem fideszessel, magyart a magyarral.
A Fidesz keresztet mutat nekünk, de előbb inkább egy tükröt kéne maguk elé tartaniuk.
És egy ihletett pillanatban magukba nézniük, hogy attól keresztény a kormányuk, mert annak vezetője kijelenti, „Isten kegyelmének megnyilvánulása, hogy Magyarország élén ma keresztény, hitvalló kormány áll", vagy attól, hogy úgy is viselkedik, cselekszik.
A keresztény Magyarország nyilván nem egy pontosan, ismérvek alapján meghatározható fogalom. Ha tetszik, minden embernek lehet egy saját képe, vágya erről.
Az én "keresztény Magyarország" felfogásomban például helye van annak, aki nem hisz Istenben, de jó ember. Sokkal többre tartom az ilyen honfitársamat, mint az olyan képmutatót, aki például egy étteremben étkezés előtt nemcsak hogy keresztet vet, de körbe is néz, hogy ezt hányan látták. Hogy ő mekkora keresztény...
De mindezek ellenére sem kérdőjelezhetem meg senkinek a hitét, és nem is teszem. Mert hogy én mit gondolok egyes emberekről, magatartásformákról, az egy dolog, és nem is igazán számít. Hogy érdemeink, bűneink alapján hogyan leszünk megítélve, ha elérkezik ennek az órája, annál fontosabb.
Mindenki úgy, ahogyan valóban élt, és nem az alapján, amit másoknak hazudott róla.