Helyes volt kigolyózni Orbánék frakcióját az EU-s pozícióosztásból?

Helyes volt kigolyózni Orbánék frakcióját az EU-s pozícióosztásból?

Érdekes kérdés, jól tették-e az uniós döntéshozók, hogy semmilyen, alelnöki vagy házelnöki posztot nem kapott a szélsőséges politikusokból verbuválódott Patrióták Európáért képviselőcsoportja. Mi ennek a tágabb, akár súlyos következményeket is eredményező értelmezése? Véleménycikk.

Nem új keletű dilemma az emberi történelemben az, hogy

mégis hogyan reagáljunk a politikai intoleranciára, lehetünk-e toleránsak velük vagy sem.

Szintén hasonló kérdésfeltevés övezi a szólásszabadság korlátozhatóságát. Azt már Donald Trump előző elnöki ciklusa előtti előretörése, 2016-2017 óta tudjuk, hogy igenis kell határokat szabni. Például az álhírek, vagy épp a gyűlöletbeszéd terjedése és azok esetleges pusztítása okán.

De visszatérve az eredeti kérdéshez: rövid úton belátható, hogy az Orbán Viktor hathatós közbenjárásával megalakult képviselőcsoporttal, a Kreml magyar hangjával egyszerűen nem szabadna semmi esetre sem politikailag korrektnek lenni Európában.

Habár ez a radikális álláspont igen fajsúlyos elvi kérdéseket feszeget, jelesül vajon ki mondja meg, hogy kivel lehet kiegyezni és kivel nem. Természetszerűleg a többség szava dönt, elvégre demokratikus intézményrendszerről beszélünk.

Márpedig az EP-választásokon az a bizonyos politikai többség megképződött Orbánékkal szemben.

Hiába is jósolt mást a jelenleg a soros elnökséget vivő miniszterelnök, aki üres üzenetű békemissziójával körbeházalta a nemzetközi porondot.

Tehát logikus, hogy azzal, hogy Orbán teljesen nyíltan és mindenki számára látható módon tett egy világ körüli körutat a háborúzó orosz elnök érdekében, azzal, hogy soha az életben nem kéri ki magának Vlagyimir Putyin Nyugatot érintő gyalázatos vádaskodásait, hazugságait, miközben az állítólagos szövetségeseit folyamatosan az orosz érdekekkel összhangban gyalázza, értékeit kineveti, kigúnyolja, aláássa – mindezzel tehát előállított a kormányfő maga egy olyan helyzetet, hogy ne legyen más választása az európai politikai centrumnak, mint elszigetelni ezt a szélsőségesekből álló frakciót.

Még a közelmúltbeli tankönyvbotrányt, azaz 1956-nak az oroszországi tankönyvekbe belefoglalt botrányos elferdítését, a magyarság szempontjából súlyos megcsúfolását is lenyelte.

Az ellenségkereső, kétkulacsos külpolitika szerint lavírozó Orbán Viktor egy személyben gátja a békés párbeszédnek.

Ezen pedig a ruszofil trollkurzus propagandahadjáratainak mindent letaroló aránytévesztése sem segít.

Nyilván elméletben akár taktikusabb lépés is lehetett volna hagyni két alelnöki és egy háznagyi pozíciót a "patriótáknak", és akkor talán nem háborogtak volna még évekig, mondván kiközösítik őket a brüsszeli bürokraták. Viszont már a legvisszafogottabb uniós szereplők is belátták, hogy a játékszabályok betartásával tényleg képtelenség Orbánék gőgje ellen harcolni.

A Fidesz első embere ugyanis minden egyes pillanatot zéró összegű játszmának fog fel, és minden alkalommal megpróbálja politikai értelemben "kivégezni" az ellenlábasát, vagy akár az egész ellenoldalt.

Orbán Viktor az, aki évtizedes jelenléte és regnálása során meghonosította hazánkban és az EU-ban is a barát vagy ellenség régi receptjét, amit még Carl Schmitt állam- és politikaelméleti értekezésében taglalt. Eszerint nincs kompromisszum, vagy te létezhetsz, vagy én, ráadásul nyughatatlanul a folyamatos konfliktuskeresés élteti. A magyar politikai paletta és véleménytömbök polarizáltságán is egyébként jól látható ennek lesújtó hatása.

A jelek szerint még csak most kezdik megérteni Nyugat-Európában, hogy ez ellen a konszenzust – és amúgy a béke lehetőségét is – ellehetetlenítő attitűd ellen mennyire elegendő a visszafogott reakció. Semmire.

Idei tusványosi beszédében az orosz-ukrán háborút kalandnak nevező Orbán Viktor újabban azt vizionálta, hogy 500 év óta nem látott változás jön, s Ázsiából kiindulva teljesen átalakul a világrendszer. A háború után Orbán szerint új kiegyezést kell kötni Oroszországgal, és

„az uniónak mint önálló politikai projektnek fel kell adni magát”.

Csak reménykedhetünk, hogy mindebből nem lesz végül Huxit, és az azzal járó felfokozódó kivándorlási trend. Máskülönben Magyarország sorsa egyértelműen megpecsételődik, és demográfiai és szociális összeomlás jön. De ne legyen így.

(Címlapkép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyal Moszkvában 2024. július 5-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)