Rendszeres vitában állunk a miniszterelnökkel abban, hogy vidéken árad-e a bűn, de a valóság az, hogy a regisztrált bűncselekmények száma tavaly meghaladta a 230 ezret, idén várhatóan tovább nő,
a magyar közbiztonság hétéves mélyponton van
– mondta a parlamentben az azonnali kérdések órájában Lukács László György. A Jobbik frakcióvezetője azonban kiemelte, a legkegyetlenebb bűncselekmények esetén drogot vagy más tudatmódosító szert alkalmazva követnek el borzalmas dolgokat, amikre a társadalom nem tud kellőképp reagálni. A jobbikos politikus felidézte a miskei esetet, amikor
egy drogos személy egy kisgyermeket vert halálra.
Feltette e kérdést:
lehet-e ismét társadalmi vita a halálbüntetés kérdéséről, és van-e ennek bevezetésére lehetőség?
Rétvári Bence válaszában azt mondta, 2010-ben 447 ezer bűncselekmény Magyarországon, ez a szám csökkent a tavalyi 233 ezerre. (A fideszes politikus azt elfelejtette megemlíteni, hogy az ő kormánya emelte fel a vagyon elleni bűncselekmények értékhatárát 20 ezer forintról 50 ezer forintra, így a két összeg között elkövetett jogsértések már nem bűncselekménynek, csupán szabálysértésnek minősülnek, tehát statisztikai trükkök százairól van szó. – A szerk.) Szerinte Lukácsnak meg kellett volna köszönnie ezt a rendőröknek. Állítása szerint a kormány a fővárosban és vidéken egyaránt nyitott rendőrségi épületeket, felújították az épületeket, modern technológiával segítették a rendőrség munkáját.

Lukács viszonválaszában azt mondta, a rendőrök tisztességgel végeznék a munkájukat, ha lennének elegen. A halálbüntetés kérdésére visszatérve a jobbikos frakcióvezető hangsúlyozta,
vannak teljesen világos esetek, amiknél „nem érdemes finomkodni”.
Az ellenzéki honatya szerint nekik törvényhozóként kell megadniuk a választ arra, ami a társadalom elvárása.
„Az idő szava az, hogy egyre bizonytalanabb, egyre több veszéllyel tarkított a világunk”
– húzta alá, hozzátéve, az állam lemondott a legsúlyosabb büntetés jogáról. Ismét feltette a kérdést, a kormány vajon akar-e erről vitázni, és ezekre a kirívó esetekre alkalmazható-e a halálbüntetés.
Viszonválaszában Rétvári Bence kikerülte a választ, nem állt ki a Miskén megölt kisgyermek jogai mellett, a felelős méltó megbüntetéséért, helyette azt rótta fel Lukácsnak, hogy mentelmi ügyekben a képviselők mentelmi jogának fenntartása mellett szavazott.
