Hiába panaszkodott a Fidesz fekete mágusa

Vajon a 2018-as választási plakátokon lesz bilincsbe vert fideszes?

A gyanú szerint a fideszes politikus

„vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedést, bűnszövetségben és bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást”

követhetett el.

Mengyi Rolandot mentelmi jogát miután felfüggesztették a Központi Nyomozó Főügyészség október 10-én hallgatta ki gyanúsítottként, majd nem sokkal később házkutatást is tartottak nála.

Futó Barnabás, a kormánypárti képviselő ügyvédje a Magyar Idők című kormánylapnak hétfőn arról beszélt, hogy nemcsak a gyanúsítás elleni panaszt utasította el a Legfőbb Ügyészség, de nem fogadta be a házkutatás és az iratlefoglalások miatti kifogásokat sem. A határozatot – amely jogerős – múlt pénteken kapták kézhez. Az ügyvéd szerint Mengyi Roland továbbra is tagadja, hogy bűncselekményt követett el.

A történelem ismétli önmagát?

Az ügy önmagán is túlmutat, ugyanis 2017-ben már bőven dübörög már az országgyűlési választások kampányidőszaka, és emlékezetes módon a Fidesz az előző két időszakban bilincselt kezű szocialistákat mutogatott az óriásplakátjain. Akkor bejött a recept, vajon működik ez velük szemben is?