Polt Péter: 2022. december 10-ig nyomoznak a "Híd a munka világába" program után

Polt Péter: 2022. december 10-ig nyomoznak a "Híd a munka világába" program után
"Elegendő volt a nyomozati idő a megfelelő vádemeléshez "Híd a munka világába" program vonatkozásában?"

- erre az írásbeli kérdésre várt választ Vadai Ágnes a legfőbb ügyésztől. A kérdés már csak azért is jogos, mert a nyomozás kezd kicsúszni a törvényi határidőkből. 

A DK-s képviselő felidézte, az már kiderült, hogy a Farkas Flóriánhoz kapcsolódó ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztályán 60100-51/2015. bü. számon, vizsgálati szakaszban van folyamatban nyomozás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt. Az ügyben a nyomozó hatóság 2019. december 10. napján hallgatott ki első ízben gyanúsítottat, majd további négy személy gyanúsítotti kihallgatásra is sor került.

Fontos megjegyezni, hogy a nyomozás határideje a vonatkozó jogszabályok alapján a gyanúsított kihallgatásától számított két év, így az érintett ügyben a nyomozás határideje 2021. december 10. napján járt le, amit aztán a Fővárosi Főügyészség 2022. június 10. napjáig meghosszabbított.

Nos,

Polt Péter továbbra sem tudott semmi érdemit felmutatni a nyomozással kapcsolatban,

csak annyit árult el, hogy a veszélyhelyzet megszűnésérével kapcsolatos átmeneti szabályokra hivatkozva újabb hat hónappal, 2022. december 10-ig meghosszabbították a határidőt. 

Rétvári csúsztatott a Lungo Drom védelmében

Érdemi választ nem adott Rétvári Bence a Fidesz cigány szervezetének a Lungo Dromnak az újabb panamájáról, helyette a Jobbikot bírálta. Pedig Varga Ferenc, a Jobbik országgyűlési képviselője egyértelmű kérdést tett fel az államtitkárnak amikor annak a 60 millió forintnak az eltünéséről kérdezett a parlamentben, amelynek úgy tűnik, ugyanúgy nyoma veszett, mint a Lungo Drom által a cigányok felzárkóztatására szánt százmillióknak.

Korábban Hadházy Ákos arról nyilatkozott, hogy a nyomozással kapcsolatban 800 oldal iratot és 24 tanúvallomást tudtak átnézni. Ezek között viszont nem található tanúvallomás Farkas Flóriántól. Az ügyészségben ezek szerint nem merült fel, hogy felelős lehetne Farkas Flórián, aki pedig aláírta a projekttel kapcsolatos szerződések nagy részét, valamint kifizetési és teljesítési igazolásokat is - értetlenkedett az országgyűlési képviselő.