Hír24-es Tóth Richinek: Ülj le, egyes!

A Hír24 Tóth Richi nevű „tehetséges oknyomozója” szerint Farkas Gergely 2014-re kikerült a Jobbik parlamenti frakciójából. Amúgy nem.

Most éppen a Hír24 Tóth Richi nevű „tehetséges oknyomozója” próbálkozott valami nagyon ütőset alkotni A bevándorlókon akadtak ki – szakadás előtt a Jobbik? címmel. Nem jött be… Annyira nem, hogy még az is kiderült, fogalma sincs arról, kik voltak, illetve jelenleg kik a tagjai a Jobbik parlamenti frakciójának. Richi amúgy elméletileg egy újságíró… vagy legalábbis vélhetően annak tartja magát…

A következőket írja összehányt, félrevezető spekulációi közepette:

„2014-re kikerültek a parlamenti frakcióból (többek között azért, mert a képviselők száma is csökkent) a szélsőséges megnyilvánulásaikról is ismert Farkas Gergely, Bertha Szilvia (róla később még lesz szó), Zagyva György Gyula és például Gaudi-Nagy Tamás is.”

Richi, Farkas Gergely jelenleg is a Jobbik országgyűlési képviselője. Sőt, a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportjának általános frakcióvezető-helyettese. Továbbá a Jobbik Ifjúsági Tagozatának az elnöke. És Richi, idézzél már Farkas Gergelytől valami „szélsőségeset”.

Amúgy Richi, ülj le, egyes!

Azért azt még hozzá kell tenni, hogy nem teljesen ismeretlen az ő munkássága korábbról sem. A 2014-es kampány jobbikos plakátrongálásaiban is érintett. Akkoriban „divatos” volt Hitler-bajuszt rajzolni a jobbikos politikusok orrá alá. Richi el is beszélgetett néhány rongálóval akció közben, majd írt belőle egy cikket. Aztán persze csodálkozott, hogy a rendőrség behívta tanúnak a rongálásokkal kapcsolatban. De Richi addigra már mindent „elfelejtett”

Új fejlemény:

Időközben Richi is rájött, hogy hülyeséget írt le, mert kivette igénytelen, spekuláns cikkéből Farkas Gergely nevét, majd megjegyzésként hozzátette:

„Javítás: a cikk eredeti verziójában Farkas Gergelyt a párt ex-képviselőjeként említettem, de ő még mindig a frakció tagja. A hibát javítottam, az érintettektől elnézést.”