(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
A napokban páros interjút adott a Magyar Hangnak Perintfalvi Rita teológus és Hodász András katolikus pap. Utóbbival a Partizán YouTube csatornájára is került fel nemrég interjú. Nemcsak a hívők számára fontos közéleti beszélgetések ezek, mert a kereszténység sztereotípiákon túli, hús-vér arcát mutatják meg. Akkoriban, amikor propaganda épül arra, mi is a kereszténység, és ki a keresztény, különösen gyógyítóak ezek a valódi alkalmak.
A Magyar Hangban készült interjúnak konkrét fókusza volt, az egyházhoz kötődő gyermekbántalmazási ügyek és szexuális visszaélések. Különösen pedig Perintfalvi Rita Amire nincs bocsánat címmel megjelent könyve. Hodász András élesen kritizálta a kötetet YouTube-csatornáján, és a hetilap ezek átbeszélésére adott teret. Mivel a felek az interjú végére megegyeztek abban, hogy egy sör mellett tovább folytatják majd az eszmecserét, a cikknek közvetlen haszna is volt. Közvetve pedig egy erőt adó példát adtak a felek arról, hogy a mai magyar közéleti őrületben is van mód a kiengesztelődésre, és van példa lelki hídépítésre.
Hodász András egyedül vállalt Partizán szereplése már általánosabb arcélű volt. Ott a katolikus pap saját magáról, személyes motivációiról mesélt, az egyház szerepéről általánosságban, de még saját versei is elhangzottak. Ez is egy gyógyító beszélgetés volt, mert egy katolikus pap reverendában egy atipikus helyen tűnt föl. Az előítéletek szerint ugyanis az egyik legnézettebb közéleti YouTube csatorna a magyar katolikus világ pandantja. Hodász Andrással Gulyás Márton mégis a kölcsönös tisztelet jegyében beszélgetett.
Ez közvetett evangelizálás. Mert egy emberi, szerethető világ képét festi fel az előremutató vita és a szakadékokon átívelő beszélgetés. Ez sokkal inkább az egyház feladata, mint az egyoldalú kinyilatkoztatás, ami nem az egyház emberi közösségére, hanem egyedül az Örökkévalóra tartozik. De akkor mi az egyház feladata? A jószolgálat önmagában kevés. Isten által alkotott emberi természetünknek hála a kereszténységen kívül is bőséggel léteznek jótékony missziók. Az egyháznak kell lennie egy többlete ennél. Ezt Hodász atya a Partizánban úgy fogalmazta meg – ízlelgetve a céges világ nyelvezetét –, hogy az egyház terméke az örök élet. Ez nyilván profánul hangzik, de az atya így fordította át az evangelizálás fogalmát a szabadpiacra. Mi – a katolikus egyház – nem kólát, hanem örök életet dobunk a piacra, amiért nem kérünk viszont pénzt.
De olyan nincs, hogy nem kérünk semmit, és ezt viszont már nem a piaci logika miatt írom. Pedig nem kellene. Ez nem egy adok-kapok viszony, mert az már tényleg profán. Vitatom én azonban azt is, hogy az egyház „terméke” az örök élet volna. Túl azon, hogy nyilván az nem az egyházé, hanem az Örökkévalóé, én nem ezt tartom a kereszténység fő üzenetének. Az egyházi misztikusok és egyháztanítók hosszan írnak arról, hogy nem az üdvösségért kell jót tennünk, nem az üdvösségért kell keresnünk Isten akaratát. Isten önmagáért kell szeretnünk. Az üdvösséget az automata- vagy ATM-szemlélet helyezi a fókuszba. Van hozzáférésem a bankszámlámhoz a PIN-kódon keresztül, és tudok kivenni róla pénzt. A gép pedig – mivel gép, és nem érző ember – kérdés nélkül kiadja nekem a kért összeget. Ha teljesítem a Tízparancsolatot, akkor zöld utam van a Mennybe. Nem is kell ide Isten, mert én egymagam is tudok parancsot teljesíteni. Ezt a szemléletet vulgarizálják tovább a politikát is vallási kérdésként kezelő papok úgy, hogy aki „jól” szavaz, az kerülhet a mennybe.
Hodász atya arról is beszél a Partizánban, hogy szerinte mely kérdésekben helyénvaló megszólalnia az egyháznak a társadalmi nyilvánosságban. Amikor Gulyás Márton az egykulcsos adóról kérdezi a katolikus plébánost, ő azt válaszolja, hogy ilyen végzettsége neki nincs, ő teológiai kérdésekben tud hitelesen és felelősen megszólalni. Azt megértem és elfogadom, hogy az az ember, aki teológiát tanult, az nem fog tudni szakmai vitát folytatni eltérő szakterületekről a különböző oltások hatékonyságától az adórendszeren át az infóbiztonságig, az egyház társadalmi tanítása azonban nem szorítkozik a teológiára. Az egyház sem szorítkozhat a teológiára. Amikor Jézus szóba állt a római katonával, vámossal, megintette Heródest, lehajolt a kitaszított leprásokhoz és bűnösökhöz, nem teológiát oktatott. Megosztóan viselkedett, de tettei vallási berkekben is megosztó volt. Megértem, hogy könnyű a teológia köntöse mögé bújni, mert azok a kijelentések nem fognak az egyházon belül soha vitákat generálni, de az egyháznak az a feladata, hogy a mély teológiai igazságait a hétköznapok szintjére fordítsa le. Legyen az az oltakozás, az adórendszer vagy az infóbiztonság. Vagy ne adj Isten az üldözött társadalmi kisebbségek sorsa.
Hodász András atya ugyanis ezekben az interjúkban nem azokkal a szavaival evangelizált, amikor teológiát mondott fel, hanem pusztán a nyitottságával hirdette azt, hogy Isten is nyitott az emberekre. Meglátásom szerint ugyanis az örök élet helyett az a termék, amivel az egyház „kereskedni” hivatott a világi társadalomban az maga Isten és az Ő közelsége. Azért a fizetség pedig nem a jó tettek, nem jó politikai pártválasztás, sem nem erkölcsösség, hanem az Ő továbbadása.