Hogy a kormánybiztosok is értsék: a közpénz nem zsebpénz!

Az Andy Vajna-félék helyett felelős vezetőkre van szükség, akik jó gazdái a rájuk bízott állami pénzeknek.

Dúró Dóra a kezdeményezést azzal indokolta:

a sajtó érdeklődésére sem a filmalap, sem Vajna Tímea cége nem volt hajlandó kiadni az ezzel kapcsolatos információkat.

Hozzátette:

a Magyar Nemzeti Filmalap egymilliárd forinttal támogatja a filmet.

Dúró Dóra közölte azt is, hogy a kulturális bizottság elnökeként írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz, akit arra kér, hogy a film teljes költségvetését hozzák nyilvánosságra.

"Orbán Viktor barátai, akiket kormánybiztossá nevezett ki, elég érdekes felfogást tudnak magukénak a közpénzeket illetően"

- mondta a nemzeti néppárt képviselője, majd elmondta, az elmúlt hónapokban a rém gagyi '56-os dalt követően ez a második olyan eset, amikor néhány kormánybiztos úgy véli, hogy a közpénz zsebpénz, amit saját maguknak oszthatnak ki, és amivel nem kell tételesen elszámolni.

Hangsúlyozta:

egy kormánybiztos nem lehet "pénzügyi kaszkadőr", felelős vezetőkre van szükség, akik jó gazdái a rájuk bízott állami pénzeknek, ezért a Jobbik törvénymódosító javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a jövőben a kormánybiztosok és családtagjaik is hozzák nyilvánosságra vagyonnyilatkozatukat.