Hol járunk? Vádat emeltek az alpolgármester, a főjegyző, és a polgármesteri kabinetfőnök ellen

Meddig tart ki még a Botka László iránti bizalom?

Bár tavasszal már hallani lehetett erről pletykákat, most már hivatalos, bíróság előtt kell felelnie Solymos László alpolgármesternek, Mózes Ervin címzetes főjegyzőnek és Kalmár Gábor polgármesteri kabinetfőnöknek – felbujtással is vádolják őket.

Rajtuk kívül a főügyészség hűtlen kezeléssel vádolja a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) két korábbi vezetőjét, valamint a volt parkolási üzletágvezetőt.

Szanka Ferenc szóvivő kedden közölte, a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség az érintetteket több rendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja. A vádirat szerint mintegy negyvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak a cégnek, illetve a városnak azzal, hogy 2008 és 2012 között több mint háromszáz kombinált bérletet adtak ki ingyenesen. Igaz, ez az összeg még emelkedhet.

barátok

A feltárt körülmények alapján megállapították, hogy az önkormányzatnál évente vezetői értekezleteken döntöttek arról (amelyeken a Solymos-Mózes-Kalmár triumvirátus volt jelen, és aláírásukkal hitelesítettek), hogy

"kik azok az önkormányzattal, illetőleg a polgármesteri hivatallal kapcsolatban álló emberek, akik ingyenes kombinált parkolóbérletet kaphatnak".

Nem az a baj, hogy a városi önkormányzati képviselők bérletet kaptak, hanem hogy azon személyek (mint például a Makó településen élő szocialista megyei pártelnök), akiket a Csongrád megyei város vezetése preferált, ingyen parkolóbérlethez jutottak.

A nyomozás 4 esztendővel ezelőtt vette kezdetét egy fideszes képviselő feljelentése nyomán; bármilyen meglepő, csak 2013. január 1-től lépett hatályba az a közgyűlési rendelet, amely a parkolóbérletek kiosztását szabályozta. Addig az aktuális városvezetés utasítására adta ki a bérleteket az SZKT, ugyanakkor jellemző az is, hogy az Alfahír információi szerint a parkolási cég megvádolt vezetői azzal védekeztek, ők csupán utasítást hajtottak végre.

Régen minden jobb volt!

Hogy mennyire állam az államban a szocialista Botka vezette Szeged, azt jól jelzi Mózes főjegyző által a delmagyar.hu-nak adott nyilatkozat is.

"Bárki is irányította Szegedet az elmúlt húsz évben, az volt a gyakorlat, hogy a közgyűlés az SZKT igazgatóját jogosította fel, hogy többek között az önkormányzat vagyonrendelete alapján 50 millió forintos ügyletenkénti vagy egyedi értékhatárig döntéseket hozzon, például döntse el, kinek ad parkolóbérletet".

De hogyan is zajlott ez a döntési mechanizmus? Erre is választ kapunk Mózestől:

"A városházán nem született döntés arról, ki kapjon parkolóbérletet. A vezetői értekezlet javaslatot fogalmazott meg az SZKT igazgatójának, és ezt írtuk alá mi hárman"

- tehát a Solymos-Mózes-Kalmár triumvirátus.

Eszerint a városvezetés nem dönt, csak írásban "javasol", amely papírost az alpolgármester, a címzetes főjegyző és a polgármesteri kabinetfőnök aláírja.

A megoldás

"Ez nem több mint mentegetőzés"

- szögezte le lapunknak Tóth Péter, a Jobbik önkormányzati képviselője. A nemzeti néppárt politikusa szerint a megvádolt három tisztségviselőnek távoznia kell a posztjáról.

Tóth Péter: eljött az önvizsgálat ideje

"Főleg Solymos László alpolgármester vádemelés utáni pozícióban maradása rendítheti meg leginkább a szegediek törvényességbe vetett hitét, s rombolhatja tovább a közbizalmat városunkban"

- vélekedett Tóth Péter.

Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy amíg a szegedieknek súlyos pénzeket kell fizetnie a parkolásért, a városvezetés klientúraépítésre használta a városi költségvetést. Úgy fogalmazott, az eddigi botrányos ügyek, és a mostani vádemelés késztesse végre önvizsgálatra a városvezetést, és ősszel oszlassa fel magát a képviselő-testület.

Ez nem egy szimpla szerda Szeged életében.