Horrorsérülés a BL-meccsen

Kettős lábszártörést szenvedett Luke Shaw, a Manchester United labdarúgója a PSV Eindhoven elleni keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A húszéves angol válogatott védőt az első félidőben nyolcperces ápolást követően oxigénmaszkkal, hordágyon vitték le a pályáról a hollandiai mérkőzésen, melyet a hazai csapat 2-1-re nyert meg.

"Szörnyű, ez csúnya sérülés - kommentálta a találkozót követő sajtótájékoztatón megindultan az esetet Louis van Gaal, a manchesteri csapat vezetőedzője. - Még az öltözőben is rajta volt az oxigénmaszk, és sírt."
 
A tréner a felépülés időtartamára vonatkozóan akkor még nem tudott pontos információval szolgálni.
 
"Kettős törésről van szó, ez akár hat hónap is lehet, de előre semmit nem lehet pontosan megmondani" - fogalmazott.
 
Shaw jobb lába a 15. percben sérült meg, amikor Hector Moreno szerelte őt. "Mindenkit elszomorít, ha egy játékos ilyen sérülést szenved, de soha nem az a szándék, hogy ártsunk az ellenfelünknek" - tette hozzá Philip Cocu, a hazaiak vezetőedzője. Maga a játékos utóbb a Twitteren megköszönte a szurkolók jó kívánságait, s jelezte, bár most nagyon rossz állapotban van, felépülése után megerősödve tér majd vissza.