Az idős emberekre leselkedő veszélyekről Kovács György, a Zsigmond Király Egyetem geronto-andragógus tanára tartott előadást a Szkeptikus Klubban „Svindlerek hálójában: Hogyan vernek át minket, különösen az időseket?” címmel. A korábban rendőrként is dolgozó előadó több példát is bemutatott arra, hogyan szokták a csalók behálózni áldozataikat anélkül, hogy azok akár felfigyelnének a trükkökre.
A bizalmi helyzetek kialakulását maga is vizsgálta: kiment az utcára, kiszemelt néhány idős embert, valamilyen ürüggyel szóba állt velük, majd átlagosan kilenc (!) mondat alatt megtudta a
- nevüket,
- lakcímüket,
- családi állapotukat,
de a 12. mondatnál azt is kiderítette, az idegen járókelőknek
- melyik bankban van a pénzük elhelyezve.
Elmondta azt is, hogy az idős emberek leginkább fiatalokkal állnak könnyedén szóba – nem is véletlen, hogy az igényesebb, rábeszélős csalók legtöbb esetben fiatalok. Ha nem erről van szó, akkor a másik nagy veszélyforrást a rögzült viselkedések jelentik. Ezek a berögződések leginkább a hivatalos szervekkel szembeni alázatra épülnek, magyarul, ha jön egy rendőr, egy szerelő vagy más egyenruhás személy, alig akad valaki, aki megkérdőjelezi valódiságukat.
Érvek helyett érzelmek
A szakember felhívta a figyelmet egy másik pszichés jelenetre is: ez arról szól, hogy bizonyos kor felett az ész érvek helyett az érzelmek veszik át az irányítást. Az idősebb emberek érzékenyebben reagálnak a problémákra, így a csalók ezt kihasználva gyakran szánalmat keltenek maguk iránt, a gyors bizalmi kapcsolat reményében. Tipikusan erre hajtanak azok a csalók, akik eljátsszák, hogy valamilyen bajba kerültek, és gyors segítségre van szükségük egy idegentől – jellemzően pénzre, vagy arra, hogy beengedjük őket otthonunkba, ahonnan lophatnak.
A csalás valójában illúzió, a környezet nem az, aminek látszik. Valóságot kínálnak, de ez csak nekünk valóság
– magyarázta Kovács György. És valóban, megannyi megtévesztésre alapuló csalás létezik, főleg ilyenek a termékbemutatózások, melyek során idősebb emberekkel hosszas rábeszélés után elhitetik, hogy egészségügyi kockázatoknak vannak kitéve, és ezek ellen a megoldás az általuk kínált eszköz: legyen az atkamentes ágyneműgarnitúra, szuperanyagú edénykészlet, bármilyen mágneses eszköz, masszírozógép, vagy éppen antibakteriális csodaporszívó. Az egészség, vagyis a betegségtől való félelem mindig nagy üzlet, itt sincs ez máshogy.
Lapunk is részletesen beszámolt egy olyan cégről, amiről több forrásunk is azt mondta, ingyenes érrendszeri felmérésükre érkező vendégeiket hamis egészségügyi kockázatok megállapításával ijesztik meg, hogy végül eladhassák nekik méregdrága –és persze hatástalan- eszközeiket. Az ilyen típusú üzletkötéseknél a csalók mindig hitelesek, megnyerők, magabiztosak, jól szituáltak, kedvesek és bizalomgerjesztők, segítőkészek és rámenősek. Az egészségünk pedig olyan kincsünk –főleg időskorban-, amit nem akarunk pénzzé tenni, így hajlandók vagyunk akár eladósodni is egy-egy hamis ígéret kedvéért.
Még mindig presztízst csinálhatnak az idős emberek lehúzásából?
Bár az utóbbi években úgy tűnt, a kormány felismerte a leginkább csak termék- vagy árubemutatózásként ismert, jellemzően a nyugdíjas korosztályba tartozó embereket egészségügyi jellegű termékekkel célzó, és igencsak busás hasznot hozó üzletág veszélyeit, mégis a mai napig érkeznek panaszok arról, hogy méregdrága, a gyógyulás reményét keltő gépeket beszélnek rá a kiszemeltekre.
Pedig az ilyen csalásoknál egy nagyon átlátszó trükköt is be szokás vetni: a leárazást. Jelenleg még országos kereskedelmi csatornák is teret adnak olyan csaló műsoroknak, ahol azt állítják, 250 ezer forintos ékszereket 20 ezer forintért lehet megvenni. Pedig józanésszel belegondolva nyilvánvaló, hogy nyereség nélkül senki, veszteséggel pedig pláne senki nem fog dolgozni. A termékeknek mindig van egy beszerzési áruk, amit a kereskedő is kifizetett, tehát annál csak többet kérhet érte, kevesebbet csak speciális esetben, hogy bevonzzon az üzletbe, hátha veszünk mást is. Így természetesen kizárt, hogy egy 300 ezer forintért kínált terméket már százezerért is megvehessünk, még ha az üzletkötő „a főnök extra kedvezményére” is hivatkozik. Valójában nincs semmilyen főnök, sem pedig kedvezmény. Amit megvetetnek velünk, jobbesetben is csak pár tízezer forintot ér.
Nem egyszerű lopások, hanem filmbe illő csalások
A csalásoknak két formája van: lehet egyszerű, amikor az ember kölcsönkér valamennyi pénzt, aztán nem adja vissza, csak hiteget. A többlépcsős csalások során viszont jól megágyaznak a történetnek, lépcsőről lépcsőre kiépítik a környezetet, és akár észre sem vesszük, hogy minden hazugság körülöttünk.
Minden csalás fő funkciója a manipuláció, így áldozatokként szinte észre sem vesszük, hogy valójában mi mondtuk ki azt, amit ők akartak hallani
– ezzel ha bebukik a rendszer, a csalók arra hivatkozhatnak, hogy mi mondtuk ki az igényt, nem ők.
Egy utcai csalás, lopás 4 lépése:
1. Kiszemelés, az áldozat kiválasztása. A megfigyelő jelez a társnak, hogy például melyik embert érdemes követni a bankautomatától, vagy a bolttól.
2. Bizalmi viszony kiépítése: A rögzült viselkedések kihasználása miatt (pl. egyenruhában lép oda valaki) a szakember szerint tízből egy ember még az autója slusszkulcsát is odaadná egy csalónak, ha az sárga mellényben parkolóalkalmazottnak állítaná be magát, és épp sietni kéne, de nincs hely.
3. Behálózás: ekkor kapunk egy olyan kecsegtető ajánlatot, ami előhozza belőlünk a kapzsit, a nyerészkedőt. A csalók ezt használják ki.
4. Végrehajtás: be lettünk csapva, átadtuk a pénzt, soha nem kapjuk vissza.
Közhelyként ismert probléma az is, hogy alig olvassuk el azokat a szerződéseket és nyilatkozatokat, amiket aláíratnak velünk. Persze ennek kapcsán felmerül az is, hogy mennyire éri meg óvatosnak lennünk akkor, amikor napi szinten előlegezzük meg a bizalmat a gyors ügyintézés érdekében partnereinknek, és ezek szinte minden esetben csak haszonnal járnak. De van, amikor ez nincs így:
Kovács György előadásának egy pontján felvette asztaláról azt a jelenléti ívet, amit a vendégek aláírtak. Kiderült, hogy egyetlen ember kivételével (aki érette a dolgot, és direkt nem szólt) senki nem olvasta el, mi van ráírva.
Ugyanis az előadás minden résztvevője névvel és aláírással vállalta, hogy három napon belül a megadott számlaszámra 50 ezer forint részvételi díjat utal át.
Miért járnak jól a csalók?
A csalók egyik legnagyobb szerencséje az, hogy akkor sem borítékolható az elszámoltatásuk, ha lebuknak. Ennek az az oka, hogy az áldozatok sokszor még a hatóságokhoz sem fordulnak. Ennek három főbb oka lehet:
- A szégyenérzet, hogy átverték őket. Inkább elhallgatják, és lenyelik a veszteséget.
- Alacsonyabb összegnél „nem ér annyit” a dolog, hogy bíróságra és rendőrségre kelljen mászkálni.
- Az áldozat sem akar bajba kerülni amiatt, hogy esetleg ügyeskedni akart.
Ráadásul miközben több gátja is lehet annak, hogy a hatóságokhoz forduljanak az áldozatok, valójában még mélyebbre is csúszhatnak. A csalók ugyanis gyakran használják ki a veszteségek minimalizálására való törekvésünket, így például ha kezdjük sejteni, hogy elvesztettünk 20 ezer forintot, de ők még kérnek 5 ezret azért, hogy rendeződjön az ügy és ne veszítsünk semennyit, képesek vagyunk azt is kifizetni. Így természetesen csak a veszteségünk nőtt 25 ezerre. Tehát némileg a szerencsejátékfüggőséghez hasonítható helyzetbe kerülünk, amikor egy idő után már csak az eredeti befektetésünket akarjuk visszanyerni, haszonban többé nem is reménykedünk.
Semmi nincs ingyen, a túl nagy ajándék hazugság
Fontos megérteni, hogy a nyereménytrükköknél mindig a csalók nyernek, ingyen semmit nem kapunk. Pláne nem úgy, ha nem is játszottunk. A neten ezrével futhatunk bele olyan csaló reklámokba, amik azt állítják, hogy mi vagyunk a tízezredik látogatók, vagy minket sorsoltak ki, ezért gratulálnak, nyertünk. Ezek mind hazugságok, és jobbesetben csak vírusokat kapunk, rosszabb esetben pénzt akarnak kicsalni tőlünk. Az ilyen módszerekhez szükséges a tudatos internethasználatot erősíteni, hogy már ránézésre tudjuk, melyik oldal csaló, és melyik mögött áll megbízható vállalkozás.
Fontos az is, hogy az otthonunkhoz érkező csalókat is ki tudjuk szűrni: hivatalos szervek sosem jönnek hívatlanul, mindig előre jelzik látogatásuk idejét. Tehát olyan nincsen, hogy jön egy szerelő vagy egy óraleolvasó, ha erről előzetesen nem kaptunk papírt. Olyan sincs, hogy valakinek mindenáron be kell jönnie a kapun, hogy elmondja amit akar – mindig törekedni kell arra, hogy az idegeneket szükségtelenül ne engedjük be privát szféránkba, tartsuk őket biztonságos távolságban.
De hogyan figyelmeztessük őket?
Az előadáson az egyik résztvevő felvetett egy nagyon fontos kérdést is, ami az idősebb emberek, szüleink és nagyszüleink veszélyekre való figyelmeztetéséről szólt – pontosabban annak nehézségeiről.
Miként azt Kovács György is elmondta, az ember idősödésével egyre inkább az érzelmekre épít, ez pedig azzal is jár, hogy könnyen lesz dacos, sértődékeny. A szülő-gyermek viszony pedig a kereső-eltartott tengelyen a nyugdíjba vonulással megfordul, az addigi eltartó szülőből hirtelen eltartott nyugdíjas válik, az addig eltartott gyermek pedig belép a munkaerőpiacra, és nyugdíjbefizetésével már ő tartja el szüleit.
Ez a fordított szerep viszont érzékennyé teszi a társadalmi rangban egyet lejjebb lépő szülőt az egy rangot feljebb lépő gyermek kritikái iránt.
Magyarul: az idős emberek jóhiszeműbbek, naivabbak és a bizalmi szerepet sokkal könnyebben ruházzák rá másokra. A tudatosan erre építő csalókra viszont nehéz anélkül figyelmeztetni őket, hogy saját „gyengeségüket” ne említenénk meg, avagy a fiatal ne kezdené gyermekként kezelni az idősebbeket.
Ez egy olyan kommunikációs hiba, amit nagyon nehéz elkerülni, bár természetesen sok múlik az egyéni karaktereken is, hiszen nem vagyunk egyformák. Nyilván van olyan ember, akit egész életében viszonylag könnyű volt becsapni, de van olyan is, aki még 80 évesen is átlát a szitán – ám ettől még nagy átlagban a fentebb említett folyamatok zajlanak le szinte mindenkinél, tehát idősödve egyre több trükknek vagyunk kiszolgáltatva.
A csalók ellen legjobban a tudatossággal, a kiszolgáltatott és célkeresztben lévő emberek folyamatos figyelmeztetésével lehet tenni. Ismertetni kell a csalási formákat, a trükköket, és óvatosságra kell inteni egymást. Főleg azért is, mert a hatóságok a legtöbb esetben teljesen impotens módon állnak a csalásokhoz: jól látható, hogy akár tévében is láthatunk egyértelmű és direkt átveréseket, de az új törvényi szabályozást kijátszó, burkolt árubemutatózások milliárdos piaca is anélkül zajlik, hogy –akár beépített emberekkel- lelepleznék működésüket. Tehát védekezésül marad a sajtó és a személyközi kommunikáció, hogy megóvjuk egymást a ránk leselkedő veszélyektől.