Így emlékeztek a hazafiak a Legbátrabb Város hőseire

"Az előző napok zord időjárása ellenére is majd száz túrázó, megemlékező tartotta fontosnak a részvételt és a balassagyarmati hősök előtt való főhajtást. Túránkat az eddig megszokottakhoz hasonlóan a balassagyarmati vasútállomáson kezdtük egy koszorúzással, ahol a 'Csehkiverés' második legnagyobb csatája folyt 1919-ben. Magyarnándorban fogadott minket Sándor István polgármester, aki az idén elhelyezett emléktábla árnyékában méltatta őseinket, akik nélkül a környék falvai sem lennének Magyarország részei. Reméljük, hogy jövőre erről már a falu lakossága is nagyobb létszámban fog megemlékezni ezekben a büszke napokban. A múltidézés csak ekkor vette igazán kezdetét. A túrán résztvevők a menetoszlopba rendezés után átélhették, hogy milyen szónoklat után indultak honvédeink Balassagyarmat felszabadítására. Vizy Zsigmond századost nemcsak a korhű egyenruha röpítette a mai kényelmes jelenünkbe, hanem az is, hogy hagyományőrző társunk Szakács László (A Vitézi Rend Nógrád megyei székkapitánya) a lelkek mélyéig ható beszéddel villantotta fel az akkori kor tragikus helyzetét. Azt, hogy milyen bilincs és árulás veszélyeztette nemzetünk létezését. Valamint, hogy ezekben a gyászos és végzetes időkben mit jelentett a becsületes magyar tisztek kiállása, amikor ezért akár az életükkel is fizethettek.
 
Őseink ennek az üzenetnek a segítségével tekintettek le ránk az örök harcmezőkről. Mindemellett az égiek is megajándékozták a túrázókat, és a hét legszebb, napsütéses napját nyújtották számunkra, így bánhatja, aki a rossz időtől tartva nem csatlakozott a menethez. A körülmények a későbbiekben azért próbára is tették a résztvevőket, hiszen sok helyen sártenger és tengernyi belvíz nehezítette a felszabadításra indult csapat előrenyomulását. De a cserhát lankái, gerincei és a festői panoráma mindenkit kárpótolt a megpróbáltatásokért. Szűgy község határában, annak a dombnak a lábánál pihenhettek meg a túrázók, ahonnan Ferenc József 1894-ben megtekintette az úgynevezett Kaiser Manővert (Nagy őszi záró hadgyakorlat). A felszabadító csoport előretolt felderítő járőrei forró teával várták bajtársaikat, és egy emléklappal ajándékozták meg a résztvevőket. Ezen a plaketten pedig a korabeli 16-osok tábori lapjának fejléce és három korabeli bakanóta található meg. Balassagyarmatra érkezve az I. világháborús katonatemetőben emlékeztünk a magyar honvédekre és a balassagyarmati harcokban hősi halált halt hősökre. Gere József helytörténész most is precízen idézte fel a 16-osok emlékét és a 'Csehkiverés' napjait. Majer Zsolt a Tormay Cécile Irodalmi és Történelmi Társaság tagja pedig saját szerzeményével lepte meg az emlékezőket. Mindeközben a Romhányi Dalárda előadásában korabeli katonadalok csendültek fel, és idézték meg dédnagyapáink küzdelmeit és áldozatvállalását.
 
Utunkat a városháza felé folytattuk, ahol Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere fogadta a túra résztvevőit, majd köszönte meg nekik, hogy teljesítették az általa már zarándoklatnak nevezett megpróbáltatást. Reményét fejezte ki, hogy a jelenlévők minél több helyre viszik a balassagyarmatiak hírét, és hogy jövőre újra visszatérnek a városháza falán lévő szakrális emléktáblához. A gyarmati naplementében, a csípős hidegben Cservenák Mihály környékbeli fiatal diák szavalása forrósította fel a megfáradt vándorok lelkét. Saját szerzeménye és a vers hazafias töltete példaértékű lehet a mai fiatalok számára. Jómagam a száz évvel ezelőtti vérzivataros időket idéztem meg, és példaként állítottam őseinket a jelenlegi nemzedékek elé, akik a legnagyobb vészkorszakban sem felejtették el az Isten, haza és család szolgálatát, és ennek köszönhetően mentették meg szülőföldünk egy darabját a magyar hazának.
 
Túránk legvégén pedig a nemrég felújított Huszár-villához értünk. Itt található a sanyarú sorsra ítélt Tormay Cécile írónő emléktáblája. Incze Béla, a HVIM alelnöke már a hold világításánál osztotta meg velünk gondolatait arról, hogy mit üzen az írónő a mai fiataloknak. László Péter, a Tormay Cécile Irodalmi és Történelmi Társaság elnöke a jövőben elkészülő rockoperából adott elő egy részletet, amely színpadi mű a 'Csehkiverésnek' fog emléket állítani. A Romhányi Dalárda végig kísérte mindhárom helyszínen a megemlékezésünket, és a Hiszekegy, valamint a Palóc himnusz és a Szózat eléneklésével zárták az idei emléktúrát. Matúz Gábornak köszönhetően pedig az ideiglenesen január 29-én megnyílt Civitas Fortissima Múzeumot is megtekinthették a túrát teljesítők."