„Testi kényszerként megfogás, lefogás, ellökés, elvezetés, önvédelmi fogás alkalmazható” – így írtak a kényszerítő eszközökről a Szőlő utcai javítóintézet 2023-ban elfogadott és jelenleg is hatályos házirendjében, melyet a Telex szerzett meg.

A lap kiemeli,
a házirend nem ír testi fenyítésről mint alkalmazható büntetésről.
Testi kényszert (megfogást, lefogást, ellökést, elvezetést, önvédelmi fogást) csak akkor lehet alkalmazni bent a fiatalok ellen, ha például bárkinek az életét, testi épségét, a javítóintézet rendjét, biztonságát veszélyeztetik, esetleg meg akarnak szökni az intézetből. Ha a körülmények engedik, még ezekben az esetekben is előzetesen figyelmeztetni kell őket arra, hogy kényszerítő eszközt fognak ellenük alkalmazni – olvasható a cikkben.
A dokumentumban az is szerepel, hogy testi kényszert „az ehhez szükséges kiegészítő képzésben részesült vagy megfelelő szakirányú képesítéssel rendelkező javítóintézeti rendész alkalmazhat”. Szerepel benne az is, hogy
nincs helye a kényszerítő eszköz további alkalmazásának, ha az ellenszegülés megtört.
A lap a házirendre hivatkozva azt írja, elmarasztalásnak három szintje létezik. A legenyhébb szinten a kisebb fegyelmezetlenségek, nem konkretizált mulasztások, negatív viselkedések állnak, amik „pedagógiai eszközökkel, praktikákkal kezelhetőek”. A második szinten a házirendet sértő, a fegyelem és a rend megbontására alkalmas, „súlyosabb vagy visszatérő jelleggel előforduló fegyelmezetlenségek, kötelezettségszegések” vannak. A harmadik szinten az ennél is súlyosabb, nemcsak a házirendet, hanem akár a Büntető törvénykönyvet is sértő „fegyelmezetlenségek, kötelezettségszegések” szerepelnek. Ide tartozik például a társak sanyargatása, alkohol, dohány, drog becsempészése, a szándékos rongálás, a munka megtagadása, az önsértés és a szándékos egészségkárosítás, vagy az, ha valaki „megengedhetetlen módon bírálja a kapott feladatokat, nevelői intézkedéseket”.
Az első szinten lévő cselekményeket a nevelőktől, gyerekfelügyelőktől kapott szóbeli figyelmeztetéssel, írásbeli megrovással szankcionálják. Ha valaki olyat csinál bent, ami már eléri a második szintet, az a szakmai egységvezetőtől kap figyelmeztetést, írásbeli megrovást. A harmadik szinten az igazgató hatásköre a szankcionálás. Egy fegyelmi eljárás után ilyenkor igazgatói megrovás, jutalom- vagy kedvezménymegvonás a büntetés, illetve a társas szórakozásból, programokból való kizárás maximum egy hónapra – áll a cikkben.
A lap szerint
szinte katonai fegyelmet követeltek meg
az intézet – mint a házirend fogalmaz – „növendékeitől”. „A növendék álljon alapállásba, ha a felnőtt megszólítja. Ez foglalkozáson, tanórán (felelet közben) is történjen meg.” A házirendben szereplő utóbbi utasítást talán azért is fontos megjegyezni, mert a december közepén nyilvánosságra hozott, a Szőlő utcai javítóintézetben történt brutális bántalmazást bemutató kamerafelvétel feltehetően egy foglalkozás közben készült. Alapállásban „a növendék egyenesen, mozdulatlanul áll, sarkait összezárja, keze összezárt ujjakkal leszorul, állát megemelve előre néz” – írja a szabályozás, ami arra is kitér, kizárólag akkor szólíthatnak meg felnőttet, ha arra a felnőttől kézfeltartással engedélyt kértek és kaptak. Csak akkor ülhetnek le, hagyhatják el kijelölt helyüket, ha erre engedélyt kértek és kaptak. Ami talán még szigorúbbnak, a mindennapi élettől még inkább távol állónak tűnik, az az, hogy még arra is engedélyt kell kérniük és kapniuk, hogy elsétáljanak egy felnőtt mellett. A házirend szerint kettő vagy több intézetis fiatal köteles volt alakzatban, vezényszavakra közlekedni.
