Ilyen az, amikor az MSZP "idegen érdekek kiszolgálásáról" beszél

A politikát akár csak felületesen ismerő ember is felkaphatja a fejét, ha az MSZP olyan kifejezéseket használ, mint például az "idegen érdekek kiszolgálása".

Márpedig most ezt történt, ráadásul többször is, amikor Volner János Jobbik-alelnök és Márton Roland MSZP-alelnök az M1 Ma reggel című műsorának volt vendége szerdán. Volner szerint látható, hogy a Jobbik váltópárti pozícióba került, hiszen felmérések szerint már csak 200 ezer szavazóval van lemaradva a kormányzó Fidesztől. Az MSZP-s Márton Roland eközben a veszprémi és újpesti időközi választásokkal érvelt, ahol a baloldali jelölt lett sikeres. 
 
De nem ez az érdekes, hanem sokkal inkább a lefektetett kommunikációs iránymutatások olyan erőltetett követése, amit a szocialista alelnök produkált azzal, hogy többször is elmondta: a Jobbik és a Fidesz idegen (orosz - a szerk.) érdekeket szolgál, és ez természetesen nem jó.
 
Szóba került Gőgös Zoltán MSZP-s parlamenti képviselő ügye is, aki az Országgyűlés padsoraiban játszotta el, hogy puskával a Jobbik-frakció irányába lő. A szocialista politikus lapunknak mindent letagadott, de estére már beismerte, hogy tényleg így tett. A Jobbik szerint ezért Gőgösnek le kell mondania, Márton Roland viszont nem tudott érdemit hozzáfűzni a kínos esethez.
 
Sokkal inkább mondott olyan, jobb esetben csak felkészületlenségéből eredő dolgokat, mint, hogy a Jobbik nem foglalkozik a brókerbotrány elszámoltatásával, és az emberek kártérítésével. Mindez jól hangzik, de akkor nem tudjuk, milyen sajtótájékoztatókról és közleményekről írtunk cikkeket itt, itt, itt, itt, vagy éppen itt és itt.
 
Az MSZP alelnöke olvashatna több Alfahírt, mert így nem jár a keksz.