Íme a tél legújabb áldozata: félig még gyermek volt, de elragadta a fagyhalál

Tizenhat éves a fagyhalál legújabb, egyszersmind legfiatalabb áldozata.

Hogy, a fiatal fiú milyen körülmények között hunyt el az nem derül ki a hivatalos statisztikákból, de az eset megtörtént – tájékoztatta az alfahir.hu újságíróját az MSZF képviseletében. Az emberjogi mozgalom tájékoztatása szerint ősztől december végéig azonban negyvenen, az újév húsz napja alatt pedig ötvenheten fagytak meg. Negyvennégyen

fűtetlen lakásokban, saját otthonaikban hűltek ki,

harminchatan közterületen, a szabad ég alatt, tizenheten pedig kórházba szállításuk közben, vagy beszállításuk után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni. Az eddigi legidősebb áldozat 86,

a legfiatalabb 16 éves volt. 

Az elhunytak között tizenhat nő szerepel. Az életvesztés adatai arra engednek következtetni, hogy az idén sem fagynak meg kevesebben, mint tavaly. (2014-2015 telén 133-an fagytak meg.). A Magyar Szociális Fórum szerint a tömeges fagyhalál arra utal, hogy az élet nem részesül megfelelő védelemben.

„Az állapotokra jellemző, hogy az állami média évek óta nem ad hírt a fagyhalálról, hanem úgy tesz, mintha nem is létezne”

– írta az MSZF. Király Gábor, a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke korábban azt mondta, hogy a

„a magyar családok hét százaléka az élelem vagy a tűzifa vásárlása miatt nem veszi meg a gyógyszert gyermekének. Szerinte még előfordul, hogy egy gyermek azért hal meg, mert pénzhiány miatt nem váltják ki gyógyszereit.”

Az alfahir.hu nem is olyan régen annak járt utána, hogy a 2015-16 fűtési szezonra egész egyszerűen 

"elfelejtődött" a beharangozott tűzifa-rezsicsökkentés.

A hazipatika.hu szerint a fagyási sérülés bekövetkezhet akár már plusz hat Celsius fokos hőmérsékletnél, tehát nem csak a legnagyobb mínuszokban kaszál a tél.