Szeptember 24. és október 3. között a budapesti Művész moziban fut majd a Szemrevaló, a Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmfesztiválja. Az esemény fejezetet szentel Rainer Werner Fassbinder munkásságának, aki idén lenne 70 éves. Egy kisebb válogatást pedig Szegedre, Debrecenbe és Pécsre is elvisznek.
Szeptember 24-én este hétkor startol a buli a Berlinalén Ezüst Medve-díjjal kitüntetett thriller, Sebastian Schipper Victoriájával. Ennek különlegessége, hogy egyetlen bravúrosan rögzített jelenetben, vágás nélkül meséli el egy spanyol lány és négy berlini fiú találkozásának és szédítő ámokfutásának történetét.
![](/sites/default/files/kepek/victoria3_c_senator_film_verleih.jpg)
Hat tematikus blokkban huszonegy német, osztrák és svájci filmet – köztük három dokumentumfilmet – mutatnak be, amelyek emberi drámákról és sorsszerű találkozásokról szólnak úgy, hogy eközben a szervezők ígérete szerint a szórakozás sem marad el.
Az idei SZEMREVALÓ külön fejezetet szentel Rainer Werner Fassbinder munkásságának, aki idén lenne hetvenéves. A modern európai film egyik legjelentősebb rendezőjének három alkotása mellett először lesz látható Magyarországon Volker Schlöndorff 1970-es filmje, a Baal, melyben Fassbinder egyszerre alakítja Baalt és önmagát.
Két dokumentumfilm is színesíti a programot: a dán Christian Braad Thomsen archív felvételekben gazdag portréja, a Fassbinder – Szeretni feltételek nélkül az idei Berlinalén debütált. Az Ali a paradicsomban című dokumentumfilm Fassbinder egykori élettársa, A félelem megeszi a lelket főszerepét alakító El Hedi Ben Salem M’barek Mohammed Mustafa tragikus sorsát mutatja be. Szeptember 20-ától a Művész mozi előterében Fassbinder filmplakátokból álló kiállítás várja a filmbarátokat.
Egy kisebb válogatást bemutatva a pécsi Apolló moziban szeptember 29. és október 3., a debreceni Apolló moziban október 1-4., a szegedi Belvárosi moziban pedig október 3-6. között is lesz Szemrevaló.
A teljes program és a jegyinformációk itt érhetők el.