Ismét a Jobbik Gyermekmentő Akciócsoport lépett egy kisbaba ügyében

Ismét a Jobbik Gyermekmentő Akciócsoport lépett egy kisbaba ügyében

A szülők tudta nélkül adták nevelőszülőkhöz a csecsemőt, holott a nagymamánál is el lehetett volna helyezni az újszülöttet.

Ezúttal a tatabányai kórházban történt egy felháborító eset, melyhez a Jobbik Gyermekmentő Akciócsoport tagjait, Bai Lászlót és Juhász-Bauer Ágostont, egyben a Jobbik képviselőjelöltjeit riasztották. A család nem vihette haza február 6-án született csecsemőjét, ugyanis nehéz anyagi körülmények között élnek. Az édesanya azonban naponta kétszer járt be megszoptatni újszülöttjét. Szerdán viszont azt közölték vele,

a kisbaba már nincs ott, azt viszont nem árulták el, hova és miért vitték el

– számolt be a Népszavának Juhász-Bauer Ágoston.

A jobbikos gyermekmentők a főispánhoz irányították a családot, ott nem fogadták őket. A nagymama felkereste a megyei gyámhivatalt, onnan a helyi hatósághoz küldték, ahol azt a tájékoztatást adták, hogy a kislány nevelőszülőhöz került.

Juhász-Bauer Ágoston azonban azt mondta, ha család házával kapcsolatban van kifogása a hatóságnak, akkor sem idegennél, hanem valamelyik családtagnál kellett volna ideiglenesen elhelyezni az újszülöttet. A nagymama például szívesen fogadta volna a babát.

A gyermekmentő kiemelte, a törvény értelmében

szegénység miatt nem lehet a szüleitől elszakítani a gyereket, ha az intézkedés mégis indokolt, akkor családon belül kell megoldani az elhelyezést.

A jobbikos képviselőjelölt a lapnak megmutatta azt a levelet is, amit a kórház főigazgatójának írt. Ebben többek között arra hivatkozott, hogy a gyermekorvos szerint a kislány egészséges, gyámhivatali határozat pedig nem volt a baba kórházban tartásáról, ezzel személyi szabadságától megfosztották, ami bűncselekmény gyanúját veti fel. A gyermek szülői felügyeleti jogait az édesanya és az édesapa gyakorolja. Mindezek ellenére az intézmény megszakíttatta az egészséges érzelmi kötődés folyamatát. Megjegyezte azt is, a New York-i Gyermekjogi Egyezmény, mely Magyarországon is hatályos kimondja, hogy minden gyermek legfőbb érdeke a saját családjában, békességben, boldogságban, harmóniában, szeretetben felnevelkednie, amiben az állami intézményeknek segítséget kell nyújtani.

A lap megkeresésére a kórház, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nem válaszolt, a Belügyminisztérium pedig általánosságokat írt levelében, ám a konkrét esetre nem tért ki.

A Jobbik Gyermekvédelmi Akciócsoport már több esetben is sikeresen juttatott vissza kisbabákat a családjukhoz. Arról, hogy a legutóbbi akciójukban kiderült, hatósági összejátszás történhet, szintén beszámoltunk.