Ismét óriási bajba került Budapest

Ismét óriási bajba került Budapest

Most 6,2 milliárd forintot vont el a kormányzat a fővárosiak pénzéből.

Szerda reggelre ismét inkasszóztak Budapest számlájáról 6,2 milliárd forintot – számolt be Facebook-oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester ismertette,

eddig 46 milliárdot vontak el Budapesttől, ezzel szemben az összes kötelező feladatra 22 milliárdot biztosít az állam.

„Vagyis abban a nem várt esetben, hogy nem történik újabb kormányzati rablás Budapest pénzéből, már akkor is mínuszban tudunk csak évet zárni” – írja a posztban Budapest első embere, aki szerint a mostani elvonás miatt közszolgáltatások, köztük a közösségi közlekedés nem működtethető az eddigi színvonalon.

Karácsony Gergely azt is megjegyzi, a kormányzat fél év alatt sem reagált Budapest tárgyalási javaslatára, pedig már minden hivatalos állami szerv kimondta,

megállapodás nélkül Budapest pénzügyi helyzete nem rendezhető.

A fővárosi vezető posztjában arról is ír,

„aki Budapestet csődbe dönti, azt Budapest magával rántja”.

A bíróság szeptemberben már kimondta, a szolidaritási hozzájárulás rendszere ellentétes az Alaptörvénnyel, ennek ellenére a kormányzat rendszeresen leemeli a budapestiek folyószámlájáról az összeget.