Iszlámellenes demonstrációkat tartottak Ausztrália-szerte

Az "Ausztrália visszakövetelése" nevű csoportosulás országszerte tizenhat helyszínen szervezett megmozdulásokat az iszlám szélsőségesség, valamint Ausztrália állítólagos iszlamizálódása ellen. Egyebek mellett azt is felháborítónak tartják, hogy a húsok csomagolásán kötelezően fel kell tüntetni, hogy az megfelel-e a muzulmán vallási előírásoknak.

A legsúlyosabb összetűzés a második legnagyobb városban, Melbourne-ben robbant ki, ott a rendőrségnek kellett szétválasztania mintegy háromezer embert. Az egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint négy ember megsebesült. A rendőrség két férfit és egy nőt őrizetbe vett, később azonban elengedték őket.

Sydneyben több százan vonultak fel, sokan ausztrál zászlókat és "Nemet a saríára" feliratú táblákat tartottak a magasba. A tüntetők annak a kávézónak a közelében gyülekeztek, ahol egy iszlamista támadó decemberben túszokat ejtett és két emberrel végzett. Az ellentüntetők rasszizmussal vádolták a csoportot.

Az iszlámellenes tüntetés egyik résztvevője szerint ezzel szemben nem egy rasszista demonstrációról van szó. "A legtöbben itt örömmel látják azokat a bevándorlókat, akik be akarnak illeszkedni" - mondta Rhonda Cashmore. "Azok ellen tiltakozunk, akik nem akarják betartani a szabályainkat" - tette hozzá.

Gerard Morel, egy ellentüntető viszont elmondta, azért ellenzi az iszlámellenes megmozdulást, mert a nagyapját is hasonló alapon üldözték a nácik a második világháború idején. "Ezek olyan szélsőséges nézetek, amelyek nem összeegyeztethetőek azzal, amit Ausztrália képvisel" - mondta. Ausztrália lakosságának kevesebb mint 3 százaléka muszlim.