Ítélőtábla: újabb tisztességtelen bankok

Az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva, egészében elutasította a K&H Bank keresetét a Fővárosi Ítélőtábla pénteki határozathirdetésén. A per tárgya az általános szerződési feltételek érvénytelenségének megállapítása volt, vagyis a banknak kellett volna bizonyítani azok tisztességességét, de nem járt sikerrel.
 
Az ítélet rövid szóbeli indoklásában elhangzott, hogy a bank
akkor sem járt el tisztességesen, amikor jogszabály tiltotta azt, hogy kamatot emeljen.
 
Az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyva az ítélőtábla pénteken másodfokon is elutasította a KDB Bank keresetét is, amelyben az általános szerződési feltételei tisztességességének megállapítását kérte.
 
Az ítélet szóbeli indoklásában a tanács elnöke kiemelte, hogy a fogyasztó – a hitel felvevője – nem tudta felmérni terheinek jövőbeli alakulását, vagyis azt, hogy milyen változás, mennyiben módosítja a díjait és költségeit. Emiatt nem voltak átláthatóak a bank szerződéses kikötései. Sérült az általános szerződési feltételekben a szimmetria elve is, ugyanis
a fogyasztó javára nem érvényesültek a számára kedvező változások
– tette hozzá.
 
Szintén tisztességtelennek mondta ki az ítélőtábla – az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva – a Porsche Bank általános szerződési feltételeibe foglalt kamat megállapítást.
 
Az eljáró tanács elnöke rövid szóbeli indoklásában kifejtette, hogy a bank az ügyleti kamatot nem a referencia kamatlábhoz, hanem a saját alapkamatához kötötte.
Ezzel egyoldalú kamatemelést biztosított saját magának.
A kamat kiszámítására szolgáló képlet is csak egy változót, a bank saját alapkamatát tartalmazta. Miután a saját alapkamat nem objektív, ez a szerződéses kikötés nem tisztességes. Emiatt pedig alkalmatlan arra, hogy megdöntse a törvénybe foglalt tisztességtelenség vélelmét.