Izrael: ha éhen döglik a palesztin, akkor éhen döglik a palesztin

A bírói testület közölte, hogy naponta megvizsgálják a férfi állapotát, hogy adott esetben szabadon bocsáttassák az újságírót. Al-Kuik ügyvédje azt mondta, a bíróság arról határozott, hogy amíg a férfi tudatánál van és ellenzi az orvosi kezelést vagy a mesterséges táplálást, addig a hatóságok nem tesznek semmit.

A 33 éves al-Kuikot, a szaúdi al-Majd televíziós csatorna riporterét tavaly november 21-én fogták el ciszjordániai otthonában. Az izraeli hatóságok december közepén adminisztratív őrizetbe helyezték, amely lehetővé teszi, hogy bírósági ítélet nélkül hat hónapig fogva tartsák, és a fogva tartás idejét akárhányszor meghosszabbítsák.

A férfi november 25-én kezdett éhségsztrájkba elfogása és a vele szemben alkalmazott rossz bánásmód miatt.

Ügyvédje szerint az újságíró, akit december 30-án az észak-izraeli Afúla kórházba szállítottak, bármelyik pillanatban meghalhat. "Az orvosok szerint életveszélyes állapotban van, és már nem tud beszélni" - tette hozzá a férfi jogásza. Az Európai Unió jeruzsálemi és rámalláhi képviseletei közleményükben "rendkívül aggasztónak" találták al-Kuik állapotát.

A Sin Bét izraeli belbiztonsági szolgálat azzal vádolja a férfit, hogy a Hamász radikális iszlamista szervezet tagja, amelyet Izrael, az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetként tart nyilván. Egy palesztin civil szervezet adatai szerint az izraeli hatóságok több mint 680 palesztint tartanak adminisztratív őrizetben.

Az utóbbi időben a szinte mindennapossá vált palesztin késes támadások, és más erőszakcselekmények nyomán jelentősen megnőtt az izraeli hatóságok által elfogottak száma.