Nagy-Britannia: újabb 684 áldozat, még Boris Johnson sem gyógyult meg

Nagy-Britannia: újabb 684 áldozat, még Boris Johnson sem gyógyult meg

A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt 684-gyel emelkedett az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) péntek délutáni tájékoztatása szerint eddig 3605-en haltak meg Nagy-Britanniában a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 járványban.

A pénteken bejelentett 684 haláleset az eddigi legnagyobb napi halálozási szám a brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta.

A brit egészségügyi minisztérium beszámolója alapján péntekig az előző napi 33 718-ról 38 168-ra emelkedett azoknak a száma, akiknek szervezetében kimutatták az új koronavírust.

Nagy-Britanniában csütörtökig csaknem 174 ezer szűrést végeztek; ez tízezerrel magasabb szám az egy nappal korábbinál.

Boris Johnson brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy még elkülönítésben kell maradnia, mivel nem épült fel teljesen az új típusú koronavírus okozta betegségből. Johnsonról múlt csütörtökön állapították meg, hogy ő is megfertőződött, miután a koronavírus okozta betegség enyhe tüneteit észlelte magán. Az eredeti terv alapján a konzervatív párti brit kormányfő elkülönítése péntekig tartott volna. Boris Johnson azonban a Twitteren közzétett pénteki videoüzenetében bejelentette, hogy még hőemelkedése van, így saját kormányának útmutatása alapján elkülönítésben kell maradnia, amíg e tünete is el nem múlik. Johnson, aki Downing Street-i rezidenciáján tartózkodik, arra kérte az embereket, hogy a hétvégére ígérkező kellemes tavaszi időben is tartsák magukat a kijárást korlátozó intézkedésekhez, „akkor is, ha már kezdenek megbolondulni a bezártságtól”.

Nagy-Britanniában múlt hétfő óta a legszükségesebb esetekben lehet csak kimenni az utcára. Ezek közé tartozik a bevásárlás és a gyógyszerek beszerzése, illetve az, ha valakinek orvosi ellátásra van szüksége. Engedélyezett napi egy szabadtéri testmozgás is séta, kocogás vagy biciklizés formájában. A gyülekezéseket a kormány megtiltotta, közterületen nem tartózkodhat együtt kettőnél több olyan ember, aki nem egy háztartásban él. A kormány a korlátozásokat a jövő hét után felülvizsgálja.

Pénteken megnyílt az az új, négyezer személyes átmeneti járványkórház, amelyet a brit kormány a hatalmas kelet-londoni ExCel rendezvénycsarnokban alakított ki a koronavírustól megbetegedettek kezelésére. A kórházat Károly trónörökös, II. Erzsébet királynő 71 éves fia avatta fel videókapcsolaton.

Károly hercegről tíz napja szintén kiderült, hogy megfertőződött az új típusú koronavírussal, de azóta felépült és elkülönítése véget ért.

Az udvar pénteken bejelentette, hogy a 94. évében járó uralkodó vasárnap este televíziós beszédet intéz népéhez a koronavírus-járvány ügyében.

(MTI)