Jobbik: Kerüljenek ismét állami fenntartásba a nagy tudományegyetemek!

Jobbik: Kerüljenek ismét állami fenntartásba a nagy tudományegyetemek!

Az ELTE adjunktusai nem keresik meg egy átlagos főváros albérlet díját - figyelmeztetett Brenner Koloman, kiemelve: Pannónia program helyett Erasmust a magyar egyetemistáknak!

Az Orbán-kormány kezdjen azonnal tárgyalni az érintett intézményekkel arról, hogy a nagy tudományegyetemek ismét kerüljenek állami fenntartásba! - sürgette szerdai sajtótájékoztatóján Brenner Koloman. A Jobbik elnökhelyettese és országgyűlési képviselője emlékeztetett,

pártja kezdettől fogva ellenezte, hogy "fideszes alapítványi kuratóriumokba szervezzék ki a magyar egyetemi világ nyolcvan százalékát".

Brenner hangsúlyozta: az alapítványi forma nem ördögtől való, ám

az a megoldás, hogy a vezető testületekben "kizárólag fideszes potentátok ülnek", sérti az európai kultúrkörben a középkor óta létező egyetemi autonómiát.

A nagy tudományegyetemeknek a kontinentális Európában állami fenntartásban kell maradniuk - jelentette ki Brenner Koloman, hozzátéve, nem szabad megengedni, hogy "a fideszes kuratóriumok" elvonják az egyetemi szenátus jogköreit, ezért az unió visszatart forrásokat az Erasmus diákcsere és a Horizon oktatói programban.

Az ellenzéki politikus szerint ezért indította el a kormány a Pannónia programot, amelyben a kabinet azt a pénzt kénytelen most odaadni az egyetemistáknak, amit az egyetemi oktatók bérrendezésére lehetne fordítani.

A béremelés szükségességét hangsúlyozva Brenner kijelentette:

az ELTE adjunktusai nem keresik meg egy átlagos főváros albérlet díját.

Mindezt a politikus a Fidesz "tudás- és értelmiségellenes politikájának" tulajdonította.

(Címlapkép: Brenner Koloman - Béli Balázs/Alfahír)