Jobbikos ötlet a büdzsében

Másfél milliárd forinttal maradhat több a magyar háziorvosok zsebében, ha az önkormányzatok eltörlik a rájuk vonatkozó helyi iparűzési adót. A Fidesz tavaly még leszavazta a Jobbik javaslatát.

A lap írásában felidézi, a csütörtökön benyújtott adócsomag egyebek között tartalmazza, hogy az önkormányzatok a helyi iparűzési adó alól kedvezményt, mentességet adjanak a háziorvosoknak. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számítása szerint ez mintegy 6300 háziorvost érint, a kedvezmény pedig évente elérheti a fejenkénti 200 ezer forintot - írja a Magyar Nemzet.
    
Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke a lapnak elmondta, hogy az orvosok régóta küzdenek azért, hogy mentesüljenek a helyi iparűzési adó alól. A közteher eltörlésének gazdaságélénkítő szerepe lehet, és mivel a háziorvosok eddig állami, közszolgálati feladatot láttak el vállalkozóként, időszerű volt az adó megszüntetése - tette hozzá Selmeczi Kamill.
    
Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöke úgy nyilatkozott a lapnak, hogy a kisebb településeken sem okozhat gondot az összeg kiesése, hiszen háziorvosonként 150-200 ezer forintról van szó, és felhívta a figyelmet arra, sok helyen most is az önkormányzat fizeti a rendelők fenntartási költségeit.

Korábban nem tetszett az ötlet

Érdekes, hogy a háziorvosi tevékenység iparűzési adójának eltörlését még a Jobbik kezdeményezte tavaly. 
 
A jobbikos Lukács László György 2014 novemberében nyújtott be egy törvénymódosítást, miszerint a praxisjoggal rendelkező háziorvosoknak, házi gyermekorvosoknak és az alapellátást végző fogorvosoknak ne kelljen helyi iparűzési adót fizetniük. 
 
Akkor a Fidesznek nem tetszett az ötlet, így leszavazta, majd később mégis beleépítették a költségvetésbe.