A Magyar Gárda megalakulásától a Parlamentig
Jól emlékszem a kezdetekre. Amióta csak létezett a MIÉP, mindig rá szavaztam. Be soha nem léptem, mert múltba forduló, öreguras pártnak éreztem, amiből hiányzik a paradigmaváltó erő. A Jobbik számomra éveken át csak egy érdekes széljegyzet volt a lapok hasábjain, komolyabban iránta akkoriban még nem érdeklődtem. Aztán 2007 nyarán minden megváltozott. A szoclib sajtó dühöngve-vinnyogva csinált a megalakuló Magyar Gárdának ingyenreklámot, amit ezúton is köszönünk. :) 2007. augusztus 25-én, a Magyar Gárda megalakulásakor először hallottam beszélni Vona Gábort. Ez már nem a MIÉP-féle öreguras kispárt volt. Gábor intelligens és erős beszédet mondott, a magyarság felemelését célzó, koherens jövőképet vázolt fel. Soha korábban nem hallottam hasonlót. Ekkor határoztam el, hogy bekapcsolódom a munkába és minden erőmmel azon leszek, hogy ezt a tehetséges fiatalembert Magyarország miniszterelnökévé tegyem. Első lépésem a Gárdába vezetett.
A Magyar Gárda megalakulásával létrejött egy, a formális politika világától radikálisan eltérő új erő. Az új mozgalom a kezdeti hónapokban még az útkeresés fázisában volt, nyilvános tevékenysége kimerült a hagyományőrző rendezvények szervezésében, ami nemes feladat volt ugyan, de átütő erejű társadalmi fordulatot nyilvánvalóan nem jelenthetett. Írtam hát egy levelet a Magyar Gárda akkori főkapitányának, Dósa Istvánnak, amelyben a cigánybűnözés elleni határozott fellépésre sarkalltam. Nem sokkal ezután a vecsési állománygyűlésünkön személyesen beszéltünk is erről. A főkapitány saját szavai szerint először azon gondolkodott, hogy elküld melegebb éghajlatra, amiért egy katonai hierarchiában működő szervezetben éles szavakkal kárhoztattam a tétlenségért, de aztán elgondolkodott a szavaimon és belátta, hogy fel kell vállalnunk ezt a szerepet. Röviddel később már Tatárszentgyörgyön mondtam beszédet a Magyar Gárda első felvonulásának házigazdájaként. Ezzel a rendezvénnyel a Gárda élete és a nemzeti-radikalizmus is új szakaszába érkezett.
A kezdeti hónapok gyakorlatilag szabadnap nélkül teltek. Munka mellett dolgoztunk a Mozgalom építésén. Rendezvények, toborzások váltották egymást, rengeteg értékes és a hazájáért tenni akaró embert ismerhettem meg, a Gárda pedig ezeknek az embereknek a munkája nyomán hónapról hónapra erősebb lett. 2008 őszén már a Mozgalom egyben tartásán kellett dolgoznunk, mert az akkori főkapitány, Dósa István és a hozzá közel állók más utat szerettek volna járni és a Jobbikkal szakítani szándékoztak. Vona Gáborral közösen jártunk végig több megyét, hogy a félreértéseket tisztázzuk és a Mozgalmat egyben tudjuk tartani. Kisebb veszteségekkel ezt a szakítópróbát is átvészeltük.
Kemény, küzdelmes időszak volt ez. A Hatalom mindent elkövetett annak érdekében, hogy a Gárdát és rajta keresztül a Jobbikot kompromittálja. Az akkor 120-130 fős Pest megyei szervezetből négyen is jelezték, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal zsarolással, fenyegetéssel, vagy éppen előnyöket kínálva megpróbálta beszervezni őket. Én pedig személyesen megélhettem azt is, hogy a Magyar Gárda főkapitányának jobbkezeként, a Gárda fegyveres kiképzésben is jártas vezetőjeként az akkori főkapitánnyal, Kiss Róberttel együtt gyakorlatilag a cigánygyilkosságok gyanúsítottjává váltam. A Nemzeti Nyomozó Irodába idéztek, hazugságvizsgáló gépre kötöttek minket, majd csalódottan állapították meg, hogy ha mi ketten nem tudunk az egészről semmit, akkor a Gárda a gyilkosságok elkövetésében aligha vehetett részt. Mindez abban az országban történt, ahol nem sokkal azelőtt még rendőrként dolgozva bűnözők százait állítottam elő, sokszor kemény kézitusákban leküzdve őket, érvényt szerezve a törvénynek. És ott, ahol ezért a kemény küzdelemért többszöri jutalmat, előléptetést és elismerést kaptam. Én nem változtam, ugyanaz az ember vagyok. Akkor is így gondolkodtam, amikor a Hatalom elismert és akkor is, amikor szembekerültem vele.
A teljes írást itt olvashatja el.