Az Őrség szerint a kartonlap "egyéb demonstrációs eszköznek" minősül, így azt nem lehet behozni az Irodaházba. Szilágyi György viszont a "vitában" arról beszélt, hogy ez a kartonlap egy szemléltető eszköz, az Őrség pedig akadályozza a képviselői munkáját, és politikai véleményt nyilvánít.
Megkérdeztük az Őrség képviselőjét, ő lapunknak elmondta, hogy Szilágyi György bármit behozhatott a kapun, hiszen őt nem ellenőrizhetik, de mivel a kartonlapot az egyik asszisztense hozta be, ezért ilyenkor már érvénybe lép a tiltás (Te jó ég, ez annyira Kövér Lászlós logika!), hogy mi alapján döntik el, mi a demonstráció, és mi az, ami még belefér, azt nem tudjuk.
Azt nem tudjuk, hogy ugyanakkora hűhó lett volna egy Soros György babával is, mindenesetre úgy tűnik, Mészáros Lőrinc ábrázolása a rendszer szemében egyenértékű a demonstrációval.
Pont végül úgy került az ügyvégére, hogy Szilágyi György végül derékon fogta Mészáros Lőrincet, és felvitte a Jobbik sajtóosztályára - így viszont komoly bírságra számíthat.
"Híven tükrözi, hogy milyen diktatúrában élünk, és hogy Orbán Viktor diktatúrája mire képes"
- fogalmazott Szilágyi György az eset kapcsán, hogy azt a "nagyon veszélyes" papírbábút az Őrség nem akarta beengedni a Jobbik sajtótermébe.
"A Fidesz minden eszközt megragad arra, hogy az igazságot Magyarországon ne lehessen kimondani. A papírbábút behoztam, vállalom azt a büntetést, amit várhatóan megint ki fognak rám róni. Úgy gondolom, minden eszközzel harcolni kell egy igazságtalan diktatúra ellen, és én minden eszközzel harcolni is fogok. Nem hátrálok meg az elkövetkező időszakban sem"
- hangsúlyozta a jobbikos politikus.
Szilágy György a sajtótájékoztatóján egyébként Magyarország leggazdagabb cégét, a Fidesz Zrt. mutatta be. Amely bár politikai pártként vannak bejegyezve, de a főtevékenysége gazdasági jellegű, elsősorban közpénzek magcsapolására szakosodott.
"A Zrt.-t egy személyben a vezérigazgató irányítja, aki szereti bitorolni a Magyarország miniszterelnöke titulust is"
- fogalmazott Szilágyi, aki szerint a közpénzek megcsapolása viszont a strómanok dolga. Apolitikus idesorolta: Andy Vajnát, Mészáros Lőrincet, Rogán Antalt és Garancsi Istvánt. Ők a tevékenységükért cserébe hatósági védelmet kapnak.
Azonban az összeharácsolt vagyont végül Orbán Viktor rendelkezésére bocsájtják, éppen ezért
nem Csányi Sándor, hanem Orbán Viktor Magyarország leggazdagabb embere
- jelentette ki Szilágyi György.