A parlament ülését délelőtt már meg kellett szakítani, mert az ellenzék egy korábbi alkalomhoz hasonlóan ismét elállta a szószékhez vezető utat, majd amikor Kadri Veseli házelnök a sajtóhoz akart szólni az üggyel kapcsolatban, füttyel és sípolással akadályozták ezt meg. Az Önrendelkezés vezetője akkor dobott könnygázas palackot a terembe, amikor az ülés folytatódott volna. Több politikus is rosszul lett, ám az ülést folytatták, majd gyorsított eljárásban elfogadták a csütörtökre tervezett pontokat, illetve törvénytervezeteket.
A többi politikus és Atifete Jahjaga köztársasági elnök is erőszakosnak nevezte és elítélte Albin Kurti tettét, mert - mint a legtöbben fogalmaztak - az ellentétes a demokrácia alapelveivel.
Az ellenzék már három hete akadályozza a parlament munkáját azt követelve, hogy Isa Mustafa kormányfő vonja vissza aláírását egy Szerbiával Brüsszelben kötött augusztusi megállapodásról. Jóllehet a kisebbségi szerb önkormányzatok közösségének létrehozásáról szóló egyezményt nem hozták nyilvánosságra, a tiltakozók szerint túl sok jogot biztosít a koszovói szerb kisebbségnek. Tiltakozásként az Önrendelkezés képviselői és aktivistái kétszer is tojással dobálták meg a koszovói kormányfőt.