Kiállás Kárpátaljáért a Hungaricával

Gyertyák égtek a Hungarica szombati koncertjén a kárpátaljai magyarokért, valamint egy magyar anya levelét is felolvasták.

A két felvonásból álló előadás első részében olyan dalok csendültek fel vendégművészek közreműködésével, amelyeket a zenekar még soha nem játszott élőben. Az előzetesen beharangozottak szerint a koncerten kiemelt szerepet kapott egy gyertyagyújtás is a színpadon, amivel a zenészek arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy milyen nehéz helyzetbe kerültek a magyarok Kárpátalján. Az alábbi videófelvételen az a néhány perc látható, amikor Vári-Kovács Péter színművész felolvasta egy kárpátaljai magyar anya szívhez szóló levelét, amelyet egy lengyel népdalfeldolgozás követett.

fotó: Béli Balázs