Kiderült: a kormánynak sem tetszik Szász Jenőék stratégiája

A magyar kormány nem támogat olyan törekvéseket, amelyek a szórvány kiüresítését célozzák, így a "gyöngyhalász-stratégiát" sem - írta Semjén Zsolt Szávay Istvánnak.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke áprilisban, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt arról beszélt, hogy a szórványkollégiumokat alapvetően a tömbmagyarság által lakott területeken működtetné, és ugyanezt a receptet alkalmazná a diaszpórára is az asszimiláció ellen. 
 
A maszol.ro portál május közepén írt arról, hogy székelyudvarhelyi iskolába próbálják csábítani a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) képviselői azokat a szórványiskolákban tanuló nyolcadik osztályos diákokat, akik otthon nem folytathatnák már magyar nyelven a tanulmányaikat. A portál idézte, hogy Szász Jenő két évvel ezelőtt, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán is megütközést keltett, amikor az úgynevezett gyöngyhalászmódszert emlegette. Ennek lényege a magyarságához jobban ragaszkodó embereknek a szórványból a tömbmagyarságba való telepítése. 
 
Szávay István, a Jobbik alelnöke írásbeli kérdésben fordult Semjén Zsolthoz, melyben felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi magyar közéletben is jelentős felháborodást kiváltó NSKI-kampány hatására veszélybe került a besztercei Andrei Muresanu Főgimnázium magyar tagozata. Szávay rávilágít: Szász Jenő terveinek ellenzői szerint a "gyöngyhalász-stratégia" alapjaiban fenyegetné már a szórványmagyarság középtávú fennmaradását is, és emlékezteti Semjént arra, hogy korábbi nyilatkozata szerint a miniszterelnök-helyettes is az ilyen irányú elképzelések ellen foglalt állást. Szávay többek közt azt tudakolta Semjéntől, hogy a kormány adott-e utasítást arra, hogy az NSKI ilyen kampányt folytasson, illetve azt, hogy hogyan adhat a kormány egyik nemzetpolitikai tanácsadó szerveként a magát „tudományos kutatóintézetként” definiáló NSKI bármire is megbízást.
 
A kormányfő helyettese az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: a magyar kormány számára a magyar nemzet minden tagja egyaránt fontos, éljen akár Magyarországon, akár külhoni tömbben vagy szórványban, azaz egyértelműen elutasítják Szász Jenőék törekvéseit.
 
Ennek megfelelően több programot működtetnek, számos támogatást nyújtanak a szórványban élő magyarságnak, hogy megőrizhessék identitásukat. 
 
"Nem támogatunk olyan törekvéseket, amelyek a szórvány kiüresítését célozzák, így a gyöngyhalász-stratégiát sem" - fogalmazott Semjén Zsolt, aki kitért arra is, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozásáról szóló kormányrendeletnek megfelelően kutatási, felmérési és elemzési munkákat végez, illetve tárgykörébe tartozó kérdésben javaslatokat tesz, nem része a végrehajtó hatalomnak.
 
Hangsúlyozta azt is: a szórványban élő magyarság segítésének hangsúlyos eszköze az anyanyelvű oktatás fenntartása, illetve megszervezése ezekben a térségekben.