Kína még mindig mérges Japánra a II. világháború miatt

Hua Csun-jing azután szólalt meg, hogy Abe Sindzó japán miniszterelnök pénteken a japán fegyverletétel évfordulójához kapcsolódó nyilatkozatában kijelentette, érvényesnek tartja azokat a bocsánatkéréseket, amelyeket a korábbi japán kormányok tettek, de ő maga nem kért bocsánatot. Ugyanakkor beszélt a 2. világháborús halottak miatt érzett "nagy szomorúságáról", "örök együttérzéséről" és a hazája okozta "mérhetetlen károkról, szenvedésről".
 
Abe sajtóértekezletén kérdésre válaszolva kijelentette: annak megítélését, hogy egy adott cselekmény agresszió-e vagy sem, szerinte a történészekre kellene hagyni.
 
A kínai szóvivő úgy vélte, Tokiónak egyértelműen rá kellett volna mutatnia a japán militaristák által indított egykori agresszió jellegére és ezzel kapcsolatos felelősségükre, és őszintén bocsánatot kellett volna kérnie a háborútól szenvedett emberektől és országoktól. Hua szerint Japánnak szakítania kell militarista múltjával, ahelyett, hogy igyekszik elkendőzni azt.
 
"A történelmi kérdések nemcsak a kínai-japán kapcsolatok politikai alapját határozzák meg, hanem a kínai emberek érzéseire is hatást gyakorolnak" - hangoztatta Hua.
 
A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint Csang Je-suj kínai külügyminiszter-helyettes pénteken személyesen is kifejezte Peking határozott álláspontját a kérdésben Japán Kínában akkreditált nagykövetének, Maszato Kiterának.