Kizárták a fideszes jelölttel szemben induló szombathelyi fideszes alpolgármestert

Kizárták a fideszes jelölttel szemben induló szombathelyi fideszes alpolgármestert

Öt éve még a Fidesz színeiben indult Koczka Tibor, akit hétfőn négy órakor vettek jogerősen nyilvántartásba független polgármesterjelöltként. A kormánypárt helyi elnöke még aznap kiszignálta a kizárásáról szóló határozatot.

A hvg.hu azt írja, hogy a politikus párttagságának megszűnése a Fidesz alapszabálya szerint egyébként formaság: a dokumentum szerint automatikusan, eljárás nélkül megszűnik a párttagsága annak, aki függetlenként vagy más párt színeiben elindul a Fidesz bármely hivatalos jelöltjével szemben.

 

Végleg kettészakadt a szombathelyi Fidesz: független polgármester-jelöltként indul ősszel a fideszes alpolgármester

Független jelöltként indul el Koczka Tibor, Szombathely fideszes színekben megválasztott alpolgármestere. - adja hírül a Nyugat.hu.A politikus keddi sajtótájékoztatóján elmondta: "a pártok és helytartóik háborúskodása helyett békét és együttműködést" kínál. Koczka 2014-ben még a kormánypárt helyi listavezetője volt, az elmúlt öt évben pedig alpolgármesterként dolgozott a városban.

 

Koczka, aki polgármester-jelöltsége mellett egyéni körzetben is indul a városban a Pro Savaria Egyesület színeiben, szerdán egy hosszú interjút adott az ugytudjuk.hu-nak, melynek elmondta: az első igazán nagy felháborodása tavasszal volt, amikor a frakciótársainak és neki is kiadták, hogy bevándorláspártinak, szivárványkoalícósnak, meg árulónak kell megszólítani a képviselőtársaikat.

Balassa Péter, a Jobbik szombathelyi képviselője még augusztus közepén bejelentette, hogy a Jobbik szombathelyi szervezete a függetlenként induló Koczka Tibort támogatja.

 

"Kiadták, hogy bevándorláspártinak, szivárványkoalícósnak, meg árulónak kell megszólítani a képviselőtársainkat"

„Az első igazán nagy felháborodásom az tavasszal volt, amikor a frakciótársaimnak - meg nekem is, csak én nem hajtottam végre - kiadták, hogy bevándorláspártinak, szivárványkoalícósnak, meg árulónak kell megszólítani a képviselőtársainkat" - mesélte az ugytudjuk.hu-nak a Fideszben töltött utolsó hónapjairól Koczka Tibor, aki miután maga mögött hagyta pártját, most a Jobbik és a Pro Savaria Egyesület támogatásával függetlenként indul Szombathely polgármesteri székéért.