(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
A jogállam és a demokrácia hős harcosa, Varga Judit igazságügyi miniszter asszony méltóztatott leülni vitatkozni az ellenzék egy megátalkodott képviselőjével… Kezdhetné az Origo vagy bármely gátlástalanabb propagandalap a Tranzit garázsviták sorozatában megrendezett beszélgetés beszámolóját. Ha pontosan talán nem is így kezdték, de már a vita lefolytatása előtt be lehettek hűtve a cikkek az adott szerkesztőségekben ezzel a címmel: „Varga Judit lesöpörte Donáth Annát…” Nem is értem, miért félnek a vitától a tisztelt fideszes politikusok, amikor ilyen lelkes médiabirodalmuk van.
A kedvenc mondatom a vitából – hadd csatlakozzam egy pillanatra én is a propagandához – Varga Judité: „a Fidesz, aki mindig is ott volt, ahol most áll”.
Eszembe jut erről a vitáról a nemrég az ATV Csatt című műsorában látott furcsa kísérlet, amikor vírustagadó sarlatánokkal ültettek le tudós embereket vitatkozni. Az igazságot nem győzelemre játsszák, viszont egy vitaműsort sajnos igen, így nem (feltétlenül) az elhangzottak valóság- és igazságtartalma a lényeg, hanem az előadás módja és a rutin. A két jó szándékú és a tudomány valamint, a társadalmi felelősségvállalás iránt elkötelezett tudós, Boldogkői Zsolt és Falus Ferenc kiválósága és szakértelme nem abban áll, hogy showműsorokat nyernek meg. Az ilyen viták modern gladiátorküzdelmek, amihez ugyan izom nem kell, de profi médiajelenlét és tudatos kommunikációs stratégia igen.
Térjünk vissza a Varga-Donáth meccshez. Ez nem egy politikai vita volt. Tartalmi politikáig nem jutottak el a felek. A szavak jelentésén ment a küzdelem.
Különösen úgy, ha a demokrácia és a jogállam jelentését ők határozzák meg. Az összeesküvés-elméletek és álhírek világát kutató tudósok azt vallják, hogy a hazugsággal folytatott versenyben a józan tények még mindig versenyképesek. Eszmék témája helyett a rideg tényeknél érdemes maradni akkor is, ha áltények sokaságával vértezi fel magát mindig egy demagóg politikus. Bármilyen propaganda cinikus képviselőjével nem érdemes úgy leülni vitatkozni, mint egy olyan politikussal, akit azért legalább csipetnyire érdekel a másik véleménye. A demokratikus érzék abban is megmutatkozik, ha érzem egy vitában a másik nyelvhasználatának különbségét, és ezt tiszteletben tartom, erre reflektálok. Abban pedig a demokratikus mentalitás hiánya érződik, ha le akarom uralni a másikat, és kizárólag az én szóhasználatomat erőltetem, és adom a másik fél szájába is.
Hadd hozzak egy távoli, mégis nagyon passzoló példát. Ha már soha nem látott méreteket ölt a kormány kereszténységet marketing köntösül használó propagandája, lapozzuk fel az evangéliumot, Jézus és kora vallási elitjének vitáját! A vallási elit képviselői szerették volna sarokba szorítani Jézust. Olyan kijelentésre rávenni, amiért vagy vádolhatják, vagy varázstalaníthatják. Így jött az ötlet, azt kérdezik meg tőle a nyilvánosan, hogy szabad-e Rómának adót fizetni. Ha azt mondja, szabad, akkor a Róma rabigáját nyögő nép (Jézus követőinek zöme) felháborodik. Ha azt mondja, nem szabad, akkor a vallási vezetők árulhatják be őt Róma helytartójánál. Jézus átlátott ezen, és egy kitérő választ adott, amivel ráadásul a vallási vezetőket hozta kellemetlen helyzetbe. (Azt kérte a farizeusoktól, hogy mutassanak neki adópénzt. Azok mutattak is. A római pénz birtoklásával azonban maguk is elismerték Róma uralmát.) Összegezve a történet tanulságát, a farizeusokat csöppet sem érdekelte az adófizetés mibenléte, színleg hiába érdeklődtek erről.
Épp ennyire foglalkoztatta Varga Juditot is, hogy miért fog össze a „szemkilövető” Gyurcsánnyal a Momentum, és miért egy román identitású párt mellett kampányolnak Romániában. Ez egy kommunikációs csapda, amin egy momentumos politikusnak ugyanúgy át kell látnia, mint kétezer éve Jézusnak kora vallási és politikai elitje cselvetésein.
Kész válaszokkal kell érkezni, amivel Vargát forgatják ki helyzetéből, ahogy Jézus is rendre megtáncoltatta vitapartnereit.
Nem értem, hogy tíz évnyi NER-uralom és NER-propaganda után, miért tartunk még mindig ott, hogy a kormány politikusaival azon a csöppnyi vitán, ami megadatik, még mindig a jogállamról vitatkozunk. Ha fontos volna nekik a jogállam, nem építettek volna NER-t, és ha be akarnák ismerni, hogy tudatosan bontják le a jogállamot, nem építettek volna propagandabirodalmat. Velük vitatkozni gladiátorviadal, nem eszmesúrlódás, ahogy a polgári modern politikai vitákat Széchenyi elképzelte. És sajnos win-win kimenetel sem létezik, akárcsak egy gladiátorküzdelemben. A másik térfelén a másik gyengéjét megtalálva lehet csak győzelmet aratni. Vagy kerülni is lehet az ilyen vitákat, mert fizikai fájdalommal jár csak a végighallgatása is. Mégis - éppen polgári beállítódásomból fakadóan - nem szeretnék lemondani a vita lehetőségéről. Akkor sem, ha a kormány politikusaival vitatkozni gladiátorcsata, és nem a mindannyiunkat gazdagító dialógus kultúra vívmánya.
Ha már emlegettem Jézust, az ő intelmével zárom. Szól nekünk is jó tanácsként hittől függetlenül: „Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok!”