Hegedüs István szívinfarktus gyanújával, eszméletlen állapotban kórházba került. Buli Edina hivatalvezetője azt mondta a képviselőknek, hogy az elnök akadályoztatása miatt nem tartható meg a rendkívüli közgyűlés. A rendkívüli közgyűlést kezdeményező, többségben lévő csoport 27 képviselővel mégis megtartotta az ülést, amelyen – zárt ajtók mögött – döntöttek a hivatalvezető foglalkoztatásának azonnali megszüntetéséről, valamint arról, hogy méltatlansági okokból
felfüggesztik Hegedüs Istvánt az elnöki tisztségéből
és méltatlansági eljárást kezdeményeznek ellene a bíróságon. A Romnet helyszíni tudósítója az Indexnek elmondta, hogy a frissen megválasztott elnök, Balogh János azonnal zárat akartak cseréltetni az elnöki irodán, de ezt Hegedüs emberi megakadályozták. Ezután lepecsételték az ajtókat, de azt is feltépték. Időközben a rendőrség is a helyszínre érkezett, hogy rendet tegyen.