Az Orbán-kormány most még nem tervezi az IMF-hitelt, a Dunaferren pedig a szankciók miatt nem segíthetnek

Az Orbán-kormány most még nem tervezi az IMF-hitelt, a Dunaferren pedig a szankciók miatt nem segíthetnek

A kormányinfó kérdései egyrészt a magyar gazdaság valós helyzetére, illetve a szankciókra vonatkoztak, de kiderült, hogy az őszi és a téli szünet fogalma sem teljesen tiszta a kormány részéről.

Kifizetési stop kapcsán Gulyás Gergely szerint hazugság a stop kifejezés itt, csak arról van szó, hogy a Pénzügyminisztérium dönt minden kiadásról. De nincs csőd.

Nem érdemes és hiba lenne találgatásokba bocsátkozni arról, ki robbantotta fel az Északi Áramlat földgáz-vezetéket. Az Orbán-kormány szerint nemzetközi vizsgálatot kell elrendelni. Aláhúzta, Európa gáz ellátása ezután nagyon nehezen megvalósítható, a térségünkben pedig lehetetlen orosz földgáz nélkül. De Magyarország ellátása továbbra is biztosított, 72 százalékos töltöttségen vannak a tározók, ez szerinte elegendő a gazdaság működéséhez és a lakosság ellátásához.

Nyolcadik uniós szankciós csomagról megtudtuk, hogy a miniszter szerint az Orbán-kormány által eddig megszavazott hét szankciós csomaggal is sokat tettek az európai egység fenntartás érdekében, de ha nyolcadik csomagban energetika van, azt nem tudja támogatni.

420 forint az euró. A kormány nem tud mit tenni a pénzromlás ellen, a monetáris politikáért a jegybank felel. Maximum annyit tehetnek, hogy kiszámítható költségvetést csinálnak (eddig ez nem jött be – a szerk.)

Spórolnak a minisztériumokban, hideg is van, 28 Celsius fok, ám nem tervezik, hogy bevezessék a négynapos munkahetet és tanítási hetet.

Tűzifaprogram esetében, ahol nem tudnak telefonon senkit elérni, írjanak emailt – ezt tanácsolta Gulyás Gergely azoknak, akik még nem jutottak tűzifához az állami programom keresztül. Egyébként a cél, hogy november végéig mindenkinek legyen tűzifája.

Őszi szünet kapcsán Gulyás Gergely kijavította Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt, mert szerinte az őszi szünet rovására hosszabbodik a téli szünet. A miniszter szerint eleve nincs olyan, hogy őszi szünet. Most három munkanapon közigazgatási szünetet rendeltek el az iskolák. Egyedi döntések most is születhetnek – tette hozzá.

Az Alfahíren több anyagban is olvashattak arról, hogy több mint 11 ezer milliárdos beruházáshoz keres finanszírozót a kormány. Gulyás Gergely most azt mondta, hogy az EU-val is tárgyalnak, de vannak más piaci, illetve államközi hitelek is. De ez a forrás nem az uniós hitel alternatívája, ez az uniós pénzek alternatívája lehet – magyarázta.

Felvetődött még a Török Áramlat szerepe is, miután az Északi Áramlatot ismeretlenek felrobbantották. Gulyás Gergely itt azt mondta, a robbantás nem a magyar, hanem az európai gázellátást nehezíti meg. Nekünk elegendő az Ukrajnából érkező mennyiség – tette hozzá.

Szlovákia lehetséges csődje kapcsán elmondta, annak örülne, ha ez nem történne meg. Azt tanácsolta nekik, lépjenek fel a szankciók ellen.

A magyar kormány a közös uniós álláspontot osztja, azaz nem fogadja el az oroszok által megszállt területeken tartott népszavazások eredményeit.

Volt egy kiszólása is Gulyás Gergelynek, ami a pedagógusok számára lehet később probléma. Arról beszélt ugyanis a miniszter, az a bajuk, hogy a béreknek csupán egyhetedét, egynyolcadát akarja kifizetni az Európai Unió, és ez kevés.

A kormány részéről nem merült fel a vasárnapi boltzár és az Olasz Szuperkupa budapesti megrendezése.

Egy Világbank behívására vonatkozó kérdésre pedig azt felelte, hogy a hitel 2012 óta nem merült fel a kormányban.

A fogyatékkal élők támogatására nem lesz pénz.

Volt egy nap mondata is Gulyás Gergelynek, miszerint „Európának az Európai Parlament egy külön problémája, függetlenül a magyar-ügytől”.

Kicsivel később viszont elismerte, tárgyalásokat folytatnak az IMF-fel, de ezek rendszeresek.

A legnagyobb bajban a Dunaferr dolgozói vannak, ugyanis a Dunai Vasmű esetében kizártnak nevezte az állami beavatkozást, mert azzal szankciós szabályokat sértenének meg, tekintettel az orosz tulajdonosokra. Arra a kérdésre, hogy tudja-e a kormány, kik a Dunaferr tulajdonosai, Gulyás Gergely azt felelte, a kormányban is csak a céges papírokat látják.