WHO: a legrosszabb még hátravan

WHO: a legrosszabb még hátravan

Az új koronavírus járványában a legrosszabb még hátravan - figyelmeztetett hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Genfben, miközben több ország megkezdte a szigorítások lazítását.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz ugyanakkor nem fejtette ki ezzel kapcsolatos álláspontját, de szakértők szerint a járvány afrikai kontinensen való terjedésére utalhatott, ahol az egészségügyi ellátórendszerek fejletlenek.

A járványban eddig világszerte csaknem 2,5 millió ember fertőződött meg a SARS-CoV-2 koronavírussal és több mint 167 ezren haltak bele a vírus okozta Covid-19 betegségbe.

A WHO főigazgatója az 1918-ban kitört, csaknem 100 millió emberéletet követelő spanyolnáthához hasonlította a koronavírus-járványt. "Mostanra azonban rendelkezésünkre áll a technológia, és elejét tudjuk venni a katasztrófának, el tudjuk kerülni azt a fajta válságot" - hangoztatta. "Akadályozzuk meg a tragédiát. Ez egy olyan vírus, amelyet sokan még nem értenek" - tette hozzá.

Tedrosz beszélt a WHO-nak a koronavírus-járvány kezelésében játszott szerepe körül az Egyesült Államokkal kialakult vitájáról is. Mint mondta, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) 15 szakembere vett részt a WHO munkájában január óta, akiket folyamatosan tájékoztattak a kínai járványügyi helyzetről, így "az első naptól fogva semmi sem maradt rejtve az Egyesült Államok előtt". Hangsúlyozta: "az első naptól fogva riadót fújtak", és biztosítottak mindenkit, hogy a szervezeten belül nincsenek titkok. Hozzátette, nem csak amerikai, de más országok szakértői is részt vesznek a WHO munkájában, jelenlétük azonban nem biztosít helyzeti előnyt, hiszen az információkat mindenkivel megosztják.

A WHO főigazgatója elmondta, hogy a szervezet 30 millió koronavírus-tesztet rendelt meg a következő négy hónapra, illetve 180 millió szájmaszkot szállít április-májusban. Hozzátette: több mint 600 kórház áll készen arra, hogy fogadjon pácienseket a WHO úgynevezett szolidaritási gyógyszerteszt-programjának keretében.

Donald Trump amerikai elnök április 14-én bejelentette, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti a WHO finanszírozását, mert szerinte az ENSZ szakosított szervezete nem megfelelően reagált a járványra. Azt állította, hogy az Egészségügyi Világszervezet elősegítette Kína félrevezető tájékoztatását a vírusról, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz pedig elfogult Peking iránt.

(MTI)