Egy nagy lehetőség előtt álló ismert helyi politikusról olyan hangfelvétel kerül elő, amely uniós támogatásokat is érintő korrupciós ügyekben való részvétel gyanúját veti fel. A nyomozóhatóságok gyors és alapos fellépésének köszönhetően a gyanúból hamar komoly vádak lesznek, az ügy országos botránnyá dagad. Az ígéretes karrierrel rendelkező politikus körül minden ajtó bezáródik, nem csak a társadalom megvetése, hanem korábbi szövetségeseinek elutasítása is béklyóba veri, miközben olyan ügyért is felelnie kell, melyben utóbbiak éveken át a cinkosai voltak. A korrupció ugyanis rendszerszintűen működik, átitatja a politikát, a botrány súlya alatt összetöpörödő politikus pedig csak egy beáldozható, kiiktatható láncszem. Valóság vagy fikció?
A spanyol Rodrigo Sorogoyen filmje, A rendszer egy politikai thriller, ami egy spanyol politikai kiskirály utódvárományosának bukásán keresztül mutatja be a korrupció szövevényes világát.
Manuel López Vidal egy jó megjelenésű, szimpatikus modorú és humorú, igazi társasági ember. Bizalomgerjesztő karizmája van, ami egyáltalán nem mellékes egy politikus esetében, ha el akarja nyerni a választók támogatását. Manuel López Vidalt ugyanakkor a filmben egyszer sem látjuk a választókkal beszélni, vagy értük cselekedni.
Manuel López Vidal magabiztosan mozog ebben a közegben. Tudja mit kell mondania, tudja mit kell tennie ahhoz, hogy biztosítsa helyét és előremenetelét a táplálékláncban. Ahogy azonban egyre jobban belekeveredik egy korrupciós botrányba, kipukkan luxusélete buborékja. A maffiaszerűen szerveződő politikai érdekkörön kívül találja magát, és versenyt fut az idővel, hogy a saját bőrét mentse. Nincsenek többé barátok, űzött vad lesz belőle, akinek esze ágában sincs egyedül elvinni a balhét, hiszen ő nem tett mást, csak azt, amit mindenki: befolyását felhasználva kihasználta a lehetőséget, hogy boldoguljon ő és a családja. Elhatározza, hogy bosszút áll a rendszeren, amelynek ő maga is kiváltságosa volt, és napvilágra rángatja a nagypolitika szennyesét.
A film az első képkockájától olyan, mintha egy folyamatosan gyorsuló Ferrariba ültetné a nézőt, ezt az érzést erősíti az akciófilmekre jellemző pörgős, elektronikus zenei aláfestés, és az is, hogy a főszereplő állandó mozgásban van. A feszes operatőri munkának köszönhetően együtt követhetjük gyalog, aztán futva, majd száguldva az egyre kétségbeesettebben küzdő Manuel López Vidalt. Elesettsége és kitaszítottsága szánalmat ébreszt, erőfeszítései, melyek nem egyszer kudarcba fulladnak, végletekig fokozzák a feszültséget. Már-már azt várja, azt kívánja az ember, hogy sikerüljön Vidalnak kimásznia a gödörből, és bebizonyítania, hogy ő csupán egy bűnbak, akit odadobtak koncként az igazságszolgáltatásnak.
A rendszer egy lélektani dráma is, egy emberről, akinek pillanatok alatt, kártyavárként dől össze az élete, kihúzzák alóla a szőnyeget, minden körülmény összeesküdik ellene. Együtt tudunk vele érezni, amikor könnyektől elgyötörten a felesége ölébe borul, azonosulni tudunk a dühével, amikor a lányát védi, aki szintén céltáblája lesz a társadalom megbélyegző ellenszenvének. Csakhogy mindezek tudatos alkotóelemei a dramaturgiának.
Mi jár annak a fejében, hogyan tud a tükörbe nézni éveken át az, aki része a rendszernek? Mivel magyarázza meg saját magának és a családjának azt, hogy a korrupcióval tömi tele a zsebét?
A rendszer tanulságos és időszerű a mai Magyarországon, ahol stróman-oligarchákat hizlalnak fel állami megrendelésekkel, ahol intézményesített korrupciós mechanizmus csapolja meg az uniós pénzeket, ahol a kormány hallani sem akar az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő csalások elleni Európai Ügyészségről. A film története fikció, de az általa vázolt jelenség nagyon is valóságos. Nekünk magyaroknak kiváltképp.