Kósa Lajos ma épp nem akarja betiltani a Jobbikot

Végképp összezavarodtunk, kit, vagy mit kell akkor "tiltani és üldözni".


A Fidesz frakcióvezetőjét megkérdeztük, pontosan mit vizsgálna még ki, hiszen Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke már november 7-én kijelentette: a titkosszolgálatok beszámolói szerint

a Magyar Nemzeti Arcvonalnak nem volt kapcsolata egyik parlamenti párttal sem.

Kósa leszögezte, hogy tegnapi felszólalásában "egyszer sem hagyta el a száját" az MNA neve, ő "általában" a "szélsőjobboldali szervezetekről" beszélt, mint amilyen szerinte a Betyársereg és a HVIM is, amelyek "szoros kapcsolatban" állnak a Jobbikkal. Rögtön hozzátette azonban azt is: "nem állította", hogy a Betyársereg, vagy a HVIM veszélyes szervetek lennének, de szerinte ezt feltétlenül meg kell vizsgálni. Megismételte hétfői kijelentését, miszerint a bőnyi gyilkosság után már "nem lehet megmosolyogni" az ilyen társaságokat, mert világossá vált, milyen komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Megkérdeztük, hogy ennek fényében vitatja-e Lázár János véleményét, aki a múlt heti kormányinfón

éppen, hogy a militáns szélsőjobbos szervezetek sikeres visszaszorításáról számolt be, amelynek eredményeképpen ma már nem jelentenek nemzetbiztonsági fenyegetést.

Kósa erre mégis csak az MNA-ba kapaszkodott bele, és a szervezet lefoglalt "fegyverarzenáljára" hivatkozott.

Végezetül szerettünk volna tisztán látni abban is, hogy a tegnapi parlamenti felszólalásban elhangzott "üldözés és tiltás" pontosan kikre, milyen szervezetekre, vagy pártokra vonatkozik. A kormánypárti frakcióvezető határozottan tagadta, hogy az Országgyűlésben a Jobbikról beszélt volna.

 

A Fidesz már betiltaná a Jobbikot?

Kósa Lajos szerint azokat a pártokat, amelyek "kapcsolatot ápolnak" a szélsőséges szervezetekkel (ti. az MNA-val), "tiltani kell, üldözni kell", a kormány államtitkára szerint pedig meg kell vizsgálni, hogy elég szigorúak-e a törvények. A Fidesz felkészült a legnagyobb ellenzéki erő felszámolására?



Foglaljuk össze tehát, mit tudunk jelen állás szerint!

 

  • Kósa Lajos követeli, hogy "tiltsák, és üldözzék" azokat a pártokat, amelyek olyan "szélsőséges szervezetekkel" ápolnak kapcsolatokat, mint az MNA, a Betyársereg, vagy a HVIM.
  • Kósa Lajos állítja, hogy a Jobbik "szoros kapcsolatokat" tart fenn a Betyársereggel és a HVIM-el.
  • Kósa Lajos nem állítja, hogy a Betyársereg, vagy a HVIM veszélyes szélsőjobboldali szervetek lennének, de kivizsgálná.
  • Kósa Lajos nem akarja betiltani a Jobbikot.


Kósa Lajos tehát

"tiltaná és üldözné" azokat a pártokat, amelyek olyanok, mint amilyen szerinte a Jobbik - de ezek közé a Jobbik nem tartozik.

Legalábbis 2016 november 22-én délután nem. De ne feledjük, holnap a Nap újra felkel, Kósa Lajos pedig még szolgálhat újabb meglepetésekkel. Alig várom...