Koszovó: 132 ember ellen indult eljárás terrorizmus gyanújával

A Koha Ditore című napilap információi szerint a férfiakat azzal gyanúsítják, hogy részt vettek a szíriai harcokban, illetve az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vagy az al-Kaidához kötődő an-Nuszra Front számára toboroztak harcosokat Koszovóban.
 
A vádlottak többségét egy tavaly szeptemberi akció során fogták el.
 
A koszovói parlament március közepén fogadta el a külföldi fegyveres konfliktusokban való részvételt tiltó törvényt, amely büntethetővé teszi a Szíriában és Irakban harcolókat.
 
Az új törvény 15 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azokat, akik külföldi katonai, félkatonai vagy rendőri egységekhez csatlakozva zsoldosként vesznek részt bármilyen összetűzésben Koszovó területén kívül. Emellett bünteti azokat is, akik a harcokban való részvételre buzdítanak vagy toboroznak másokat.
 
A koszovói belügyminisztérium becslése szerint eddig mintegy 300 koszovói vett részt a szíriai és az iraki harcokban, és tavaly legalább 16 koszovói vesztette ott életét.
 
Az 1,8 milliós Koszovó lakosságának nagy része muszlim vallású, a szélsőségek azonban egyelőre csak kismértékben vannak jelen.
 
A koszovói iszlám közösség titkára korábban azt mondta: vannak, akik 20-30 ezer eurót kínálnak a munkanélküli fiataloknak azért, hogy az Iszlám Állam soraiban a szíriai harcokban vegyenek részt.