Örülünk ennek a rekordnak? Csúcsot döntött Rogán minisztériuma: közel 70 milliárd kommunikációra

Az összeg 99,93 százaléka három érdekkörhöz került.

Egyetlen közbeszerzési keretszerződésre hivatkozva reklámra, PR-ra és egyéb kommunikációs szolgáltatásokra 46,7 milliárd ment el - írja cikkében a Magyar Nemzet. 

A lap rámutat, hogy mivel a Miniszterelnöki Kabinetiroda felállításával a kormány bevezette azt, hogy az állami intézmények kommunikációját csak egy szervezeten, a minisztérium alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatalon (Nkoh) keresztül lehet lebonyolítani, ez törvényszerűen a költségek növekedésével járt.

A korábbiakhoz képest a helyzet annyiban változott, hogy csak egy kormányközeli szűk körhöz kerültek ezek a költések. A Magyar Nemzet most a hivatal összes 2017-es költését összesítette a közbeszerzési adatbázis és a közbeszerzési értesítő adatai alapján, beleszámolva a „sorosozó” kormányzati tájékoztatókampányt is. 

Számításaik szerint a Rogán Antal vezette minisztérium alá tartozó Nkoh tavaly összesen nettó 66,52 milliárd forint értékben kötött különböző kommunikációs feladatok ellátására szerződéseket, és ennek az összegnek 99,93 százaléka három érdekkörhöz került.

Méghozzá a propagandaminiszter szomszédja, Csetényi Csaba; Szijjártó Péter barátja, Kuna Tibor és az újabban a kormány kedvenc kommunikátorává előlépő Balásy Gyula cégeihez. 

Azt viszont pontosan nem lehet tudni, hogy valójában mekkora összeg landolt az említett érdekeltségeknél, mivel a közbeszerzési összegzések az alapösszegen felül öttől hatvan százalékig terjedő lehívható opciós összeget is tartalmaznak.

Az előző kormányzati ciklus legtöbb kommunikációs közbeszerzését elnyerő Csetényi Csaba szerencsecsillaga leáldozott az elmúlt esztendőben, ő a nagy kommunikációs tortából „csak” 3,61 milliárd forintot kapott. 

A második helyen Kuna Tibor végzett, cégei – a Trinity International Communications és a Young and Partners – számításaink szerint néhány százezer forint híján majdnem 18 milliárd forintért, egészen pontosan 17,99 milliárdért végeztek kommunikációs munkát az állami intézményeknek. 

2017-ben az év legnagyobb kormányzati megbízásokkal megáldott kommunikációs guruja az előző kormányzati ciklusban még ismeretlen Balásy Gyula, jobban mondva két érdekeltsége lett, a Lounge Design és a New Land Media, amelyek összesen 44,87 milliárd forintért kaptak megbízásokat. 

Bár Balásynak szinte ugyanannyi megbízása volt, mint Kuna Tibor cégeinek, tavaly mégis Balásyék kapták a legnagyobb összegű feladatokat az év során – ő bonyolította le a migránsozó és a sorosozó kampányokat is. Ezek a kormányzati reklámra szánt költések pedig szinte minden esetben a kormányhoz közel álló médiumoknál landolnak.