Közös orosz-NATO megfigyelő repülések indulnak

Közös megfigyelő repüléseket tervez Oroszország és a NATO néhány tagországa "az egymás iránti bizalom növelése jegyében".

Orosz pilóták Csehországban és Szlovákiában, míg brit és román megfigyelők Oroszországban hajtanak végre repüléseket a Nyitott Égbolt szerződés keretében - idézte Szergej Rizskovot, az orosz védelmi minisztérium nukleáris kockázatok csökkentéséért felelős osztályának vezetőjét a Szputnyik orosz hírügynökség.

Rizskov azt mondta, hogy a megfigyelő repüléseket orosz szakértők május 30. és június 4. között hajtják végre a csehországi Pardubice, valamint a szlovákiai Malacky repülőterekről Antonov AN-30B típusú repülőgépekkel. A fedélzeten cseh és szlovák szakértők is helyet foglalnak, az egyezmény betartását ellenőrizendő.

Brit és román pilóták május 30. és június 3. között hajtanak végre hasonló repülést egy AN-30-as típusú román megfigyelő repülőn az orosz légtérben.

A fegyvertelen ellenőrző repüléseket lehetővé tevő Nyitott Égbolt szerződést 1992-ben írta alá 27 állam Helsinkiben, és azóta további hét ország csatlakozott hozzá. A 2002-ben hatályba lépett megállapodás alapján eddig több száz ellenőrző repülést hajtottak végre a részt vevő államok területe felett Vancouvertől Vlagyivosztokig. A megfigyelő repülések hivatalos célja a bizalom, a biztonság és a stabilitás erősítése.